brusszel


CET: A beruházó 12,5 milliárd forintra perli a Fővárost

Figyelő Online
2012.10.12  09:08   
mail
nyomtatás
Mivel a Főváros képviselője, Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes a beruházó többszöri kérése ellenére sem tett semmit a felek közötti viták korrekt és tisztességes rendezése érdekében, társaságunk kénytelen beperelni az Önkormányzatot, a szerződés szerinti teljes megszüntetési összegre, amely a késedelmi kamatokkal és egyéb jogos követelésekkel együtt jelenleg 12,5 milliárd forintra rúg - tudatta a Figyelő Onlinenal a CET beruházást végző Porto Investment Hungary Kft.
A CET beruházója tavaly augusztus 30-án felmondási értesítőt küldött az önkormányzatnak, amelyben tételesen felsorolta a főváros - általa vélt - szerződésszegéseit, és egyben 60 napot adott arra, hogy az értesítőben felsorolt szerződésszegéseket az önkormányzat orvosolja. A CET beruházást végző cég közleménye szerint "a főváros a súlyos szerződésszegéseket meg sem kísérelte orvosolni, így esedékessé vált a jelenleg 12,5 milliárdos összeg megfizetése".

Állításuk szerint "Bagdy Gábor önkormányzati projektfelelős a fővárossal szerződésben nem álló generálkivitelezővel, annak „nem létező", alá nem támasztott és időelőtti „követelése" megvásárlásáról egyeztetett csupán, amelynek 850 millió forintért javasolt megvásárlását a 2012. október 03-i ülésén a Fővárosi Közgyűlés elutasította".

A kifizetésről a fővárosi képviselőknek a hétfői rendkívüli Közgyűlésen mégis újból dönteniük kell, mivel Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes nem hagyta annyiban a közgyűlési elutasítást, és vállalva a további nyílt vitát Tarlós István főpolgármesterrel, ismételten előterjesztette a „nem létező követelésvásárlás" ügyét, személyesen javasolva a 850 millió forint közpénzből történő kifizetést.

"A valós és létező problémák megoldását, e körben a műszaki átadás-átvétel sikeres lezárását, a használatbavételi engedély megszerzését és a CET nagyközönség előtti mielőbbi megnyitását ezen előterjesztés sem hozza közelebb, de bízunk abban, hogy a Főváros - ígéreteivel összhangban - látszatmegoldások helyett a beruházó segítő együttműködését elfogadva a probléma megoldására és nem a viták elmélyítésére törekszik" - írja a CET beruházója.

mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Kiegyezés a székely–holland sörháborúban

Magyar politikai siker is a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken kiegyezése - állítják kormányzati informátoraink.

Bajban a taxisok réme

Lemondott az Uber elnöke, Jeff Jones, miután a cég háza táján egymást érték a botrányok.

Alternatív valóságok

Igencsak eltérő a NOB és a helyiek véleménye 
a tavalyi ötkarikás játékok hagyatékáról, de a rengeteg gond mellett van azért néhány sikersztori is.

Jönnek az automata áruházak

Egyre több, főként a fizikai világban aktív nagyáruház vezeti be a legkülönfélébb online és elektronikus eladásösztönző praktikákat.

top200