brusszel


Bővítette telephelyét a mátészalkai Hoya

Figyelő Online
2012.10.12  16:31   
mail
nyomtatás
Uniós támogatás segítségével bővítette mátészalkai telephelyét a japán tulajdonú Hoya Szemüveglencse Gyártó Magyarország Zrt.
A 243 millió forint értékű, ötven százalékos támogatással megvalósult beruházás keretében felépült egy ezer négyzetméteres, kétszintes épület, és bővítették a gépek energiaellátását biztosító trafóházat is - mondta Kerekes János, a társaság elnök-vezérigazgatója. A beruházás része egy nagyobb, három pályázatból álló projektcsomagnak, amelynek keretében összesen 2,4 milliárd forintot fordítottak a Hoya Corporation - gyártókapacitás és dolgozói létszám tekintetében - legnagyobb európai leányvállalatának fejlesztésére.

A mátészalkai gyáregységben júniusban adták át azt a speciális, úgynevezett Rx labort, melynek révén a mátészalkai üzem látja el különleges minőségű szemüveglencsékkel az európai piacot. A szatmári kisvárosban működő üzem évente 4 millió darab szemüveglencsét állít elő, és a fejlesztések révén duplájára, közel 700 főre bővítette dolgozói létszámát. Kerekes János tájékoztatása szerint a cég a tavalyi pénzügyi évben 5,1 milliárd forint árbevételt és 800 millió forint mérleg szerinti eredmény ért el, az idei árbevétel pedig akár a 10 milliárd forintot is meghaladhatja.

A japán Hoya 1995-ben vásárolta fel a Buchmann-csoportot, így a mátészalkai gyár is a japán lencsegyártó vállalat tagjává vált. A cégcsoportnak több mint 100 leányvállalata és egysége működik szerte a világon, s több mint 32 ezer embert foglalkoztat.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Kiegyezés a székely–holland sörháborúban

Magyar politikai siker is a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken kiegyezése - állítják kormányzati informátoraink.

Bajban a taxisok réme

Lemondott az Uber elnöke, Jeff Jones, miután a cég háza táján egymást érték a botrányok.

Alternatív valóságok

Igencsak eltérő a NOB és a helyiek véleménye 
a tavalyi ötkarikás játékok hagyatékáról, de a rengeteg gond mellett van azért néhány sikersztori is.

Jönnek az automata áruházak

Egyre több, főként a fizikai világban aktív nagyáruház vezeti be a legkülönfélébb online és elektronikus eladásösztönző praktikákat.

top200