brusszel


Fellőtték Davidot és Sifneket

Figyelő Online
2012.10.13  11:56   
mail
nyomtatás
Fellőtték és sikeresen pályára állították pénteken az Európai Unió saját műholdas navigációs rendszerének újabb két műholdját.
A Francia Guyanában lévő Kourou űrközpontjából orosz Szojuz hordozórakétával indított műholdakkal négyre emelkedik a 30 műholdasra tervezett Galileo rendszer pályára állított elemeinek száma. Így mostantól tesztelhető a rendszer életképessége, ugyanis ez a minimálisan szükséges mennyiség ahhoz, hogy pontosan meghatározzák valaminek a pozícióját a Földön.

A magyar műhold Lisa lesz?


A rendszer műholdjai egy-egy uniós ország rajzpályázatán győztes gyermekek keresztnevét kapják, a mostani kettőt a cseh és a dán nyertes után Davidnak, illetve Sifnek hívják. Az első kettőt egy belga és egy bolgár gyermekről Thijsnek és Nataliának nevezték el. Januárban dőlt el, hogy a "magyar" műhold a Lisa nevet kapja majd, miután a magyarországi rajzpályázatot a 11 éves Kraaijvanger Lisa Viktória nyerte meg.

Az immár 20 milliárd eurós költségvetésűre becsült Galileo várhatóan az évtized végére lesz teljes egészében működőképes. Jövőre újabb hat, 2014-ben további négy műhold fellövését tervezik a rendszer keretében. Az első kettőt egy évvel ezelőtt állították pályára. A mostani volt egyébként a harmadik alkalom, hogy Szojuz típusú rakétát, amely először 1966-ban repült, az egykori Szovjetunión kívül eső bázisról indították. Az első ilyen feladat során a Szojuz a Galileo korábbi műholdjait repítette az űrbe.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Ötvenmilliárd feletti tőke a startupoknak

Az új ciklus első Európai Uniós forrásból finanszírozott kockázati tőkebefektetése a debreceni Insimu Patient volt, amely tőkét kapott a Hiventurestől.

Budapesti konferenciával indul a FabLaBNet

Az Európai Unió által támogatott új projekt, a FabLabNet március 28-án indul a partnerek által közösen, 3D-nyomtatott alkatrészekből épült rakéta jelképes kilövésével..

Kaposváron oktatják a jövő startup vállalkozóit

Európában is egyedülálló digitális oktatási platformmal és a diploma mellett akár befektetési lehetőségekkel is várja a Kaposvári Egyetem 2017-ben hallgatóit.

Másfél milliárd 6 erős nagyprojektre

A Bay Zoltán Kft. másfél milliárd forintnyi magas hozzáadott értékű kutatási, fejlesztési és innovációs projektek fejlesztését kezdi meg.

top200