brusszel


A lakosság 6 százalékának nő a gázszámlája

Figyelő Online
2012.10.13  12:24   
mail
nyomtatás
A lakosság 94 százalékának nem változik a gázár, sőt a legkevesebbet fogyasztóké még csökkenhet is januárban, miközben a legtöbbet használó 6 százaléknál 18-26 százalékos tarifaemelés várható - mondta Holoda Attila energiaügyért felelős helyettes államtitkár a Népszabadságnak.
A lap szombati számában megjelent interjúban a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára kijelentette: "a nemzetközi árak emelkedése folytán áremelési nyomást érzékelünk, ugyanakkor a kormány továbbra is határozottan elkötelezett a rezsiköltségek kordában tartása mellett".

Szavai szerint kidolgozás alatt áll egy elképzelés, amelynek alapján az átlagos gázfelhasználás több mint két és félszeresénél, vagyis évi 3000 köbméternél húznának egy határt, amely felett a lakossági és az egyéb egyetemes szolgáltatásba tartozó ügyfelek számára nőne a tarifa.

Elmondta, hogy a nagycsaládosok gázárkedvezménye megmarad, igénylési feltételeiket tovább könnyítették. Vizsgálják azt a lehetőséget, hogy a 800-1000 köbméter alatti fogyasztásúak számára csökkentsék a tarifákat. A csökkentés forrása a nagyfogyasztásúaktól befolyó többlet - tette hozzá. Jelezte: ha a rendszer beválik, hasonló felosztást működtethetnek a villamos energia kapcsán is.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.