brusszel


Nem jó számokat produkál a ZTE

Figyelő Online
2012.10.14  21:00   
mail
nyomtatás
A távközlési berendezéseket gyártó kínai óriás, a ZTE Corporation vasárnap bejelentette, hogy jelentős, 1,9-2 milliárd jüanos (300 millió dollár) nettó veszteségre számít a harmadik negyedévben.
A cég 2011 azonos időszakában 299 millió jüan (47,7 millió dollár), míg az idei év első felében 245 millió jüan (39 millió dollár) nyereséget termelt. Az első három negyedévre 1,65-1,75 milliárd jüan nettó veszteséggel számolnak.A sencseni (Shenzhen) tőzsdén jegyzett vállalat közleménye szerint a várható veszteség okai között szerepel, hogy egyes nemzetközi projektek nem a várt ütem szerint alakultak, továbbá európai, ázsiai és kínai szerződésekben a haszonkulcs mértéke csökkent a harmadik negyedévben.

Az amerikai kereskedelmi és igazságügyi tárca folyamatban lévő vizsgálata a cég Iránnal folytatott üzleteivel kapcsolatban, illetve annak következményei ugyancsak negatívan befolyásolták a ZTE Corporation utolsó három havi teljesítményét.A kínai kereskedelmi minisztérium méltányos eljárásra hívta fel az Egyesült Államokat, amelynek hatóságai azzal vádolják a ZTE-t, hogy tiltólistán szereplő amerikai távközlési termékeket értékesített Iránba. Peking azt állítja, hogy kereskedelmi kapcsolatai Teheránnal nem sértik az ENSZ Biztonsági Tanácsának vonatkozó határozatait.

A ZTE-ről, a vezető másik kínai távközlési céggel - a Huaweijel - együtt az amerikai kongresszus hírszerzési bizottságának múlt heti jelentésében az szerepelt, hogy veszélyt jelenthet az amerikai nemzetbiztonságra, ami a cég piaci térnyerésének további korlátozását vetíti előre.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Kiegyezés a székely–holland sörháborúban

Magyar politikai siker is a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken kiegyezése - állítják kormányzati informátoraink.

Bajban a taxisok réme

Lemondott az Uber elnöke, Jeff Jones, miután a cég háza táján egymást érték a botrányok.

Alternatív valóságok

Igencsak eltérő a NOB és a helyiek véleménye 
a tavalyi ötkarikás játékok hagyatékáról, de a rengeteg gond mellett van azért néhány sikersztori is.

Jönnek az automata áruházak

Egyre több, főként a fizikai világban aktív nagyáruház vezeti be a legkülönfélébb online és elektronikus eladásösztönző praktikákat.

top200