brusszel


Augusztusban 5,3 százalékkal csökkent az építőipar termelése

Figyelő Online
2012.10.15  09:01   
mail
nyomtatás
Az idén augusztusban az építőipari termelés 5,3 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól kiigazítatlan adatok szerint és munkanaptényezővel korrigálva egyaránt, szezonálisan kiigazítva a termelés az előző havinál 5,3 százalékkal volt kisebb - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn.

Az év első nyolc hónapjában a termelés összesen 7,0 százalékkal esett vissza 2011 azonos időszakához képest. A közlemény szerint a két építményfőcsoport közül az épületek építésének hosszú ideje tartó visszaesése augusztusban is folytatódott, 10,8 százalékkal maradt el az előző évitől, míg az egyéb építmények építése kismértékben, 1,0 százalékkal nőtt, ami a speciális szaképítés ágazat egyéb építményeken végzett munkáinak köszönhető.

Szezonálisan kiigazított indexek alapján az épületek építésének teljesítménye 4,6, az egyéb építményeké 0,8 százalékkal csökkent az előző havihoz képest. Az építőipar ágazatai közül az épületek építése ágazat termelése - ami az épületépítési projekt szervezését és az épületek szerkezetépítését tartalmazza - 7,3 százalékkal csökkent. Az egyéb építmények ágazat termelése 10,3 százalékkal maradt el a tavaly augusztusitól. Az építőipari termelés mintegy kétötödét adó speciális szaképítés ágazat termelése 1,2 százalékkal kisebb volt, mint 2011 azonos időszakában.

Az augusztusban kötött új szerződések volumene 0,5 százalékkal meghaladta az egy évvel ezelőttit. Az épületek építésére kötött szerződések volumene 20,0 százalékkal csökkent, míg az egyéb építmények építésére kötötteké 20,7 százalékkal nőtt a 2011. augusztusihoz viszonyítva. Ez utóbbi növekedés az útépítési, vasútfelújítási munkákra, közmű- és vezetéképítésre kötött szerződéseknek köszönhető - közölte a KSH.

Az építőipari vállalkozások augusztus végi szerződésállományának volumene 3,5 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Ezen belül a két építményfőcsoport adata ellentétesen alakult: az épületek építésére vonatkozó szerződések állománya 16,1 százalékkal kisebb, az egyéb építményeké 14,8 százalékkal magasabb volt, mint 2011. augusztus végén.

Az idén júliusban az építőipar termelése 7,6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, havi összevetésben 8,6 százalékkal nőtt.

Tavaly augusztusban éves bázison 12,6 százalékkal csökkent, havi szinten 6,1 százalékkal nőtt az építőipar kibocsátása.


MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.