brusszel


Ősszel többet költünk szálláshelyre, mint nyáron

Figyelő Online
2012.10.15  11:26   
mail
nyomtatás
Ősszel átlagosan háromszor többet költenek a magyar vendégek szálláshelyre, mint nyáron - közölte a Szallas.hu szálláskereső oldal saját statisztikájára hivatkozva.
A közlemény szerint míg nyáron a foglalások értéke egy éjszakára átlagosan 6 ezer forint volt, addig ősszel 17 ezer forint fölé emelkedik. Hozzáteszik, hogy ősszel csupán átlagosan 2,5 éjszakát töltenek el a vendégek egy szálláshelyen, szemben a nyári hónapokra jellemző 8 éjszakával. Mivel ezúttal két hosszú hétvége is esik az október 1. és november 30. közötti időszakra, vélhetően ezzel magyarázható, hogy a tavalyi - egy hosszú hétvégés - időszakhoz képest az átlag két éjszakáról két és fél éjszakára nőtt a foglalások átlagos hossza. Egy éjszakáért azonban jellemzően csak kevéssel fizetnek többet a vendégek a tavalyinál, mindössze 470 forint a különbség az előző év azonos időszakával összehasonlítva - jegyzik meg a közleményben.

A Szallas.hu szerint a legnépszerűbb célpontok a főváros, valamint egyes megyeszékhelyek és fürdővárosok, mint Eger, Sopron, Pécs vagy Gyula, Hajdúszoboszló, Zalakaros és Sárvár. Tavalyhoz képest kikerült azonban a top 10 város közül Győr. 2012 nyarához viszonyítva másfélszeresére nőtt a hotelbe történő foglalások száma, elsősorban a wellness-szolgáltatások miatt: ősszel magasan ez a legnépszerűbb szálláskategória. Panziót, illetve apartmant az emberek 20-20 százaléka választ, míg a vendégházakat 14 százalék részesíti előnyben.

A Szallas.hu szálláskereső oldalként havonta mintegy egy-másfélmillió látogatóval rendelkezik a szezontól függően. A nyaralásra vonatkozó statisztikák a 2012-ben június 1. és augusztus 31. között rögzített foglalások alapján készültek, míg az őszi üdüléssel kapcsolatos adatok a 2011. október 1. és november 30. közti, illetve a 2012. hasonló időszakára vonatkozó foglalások paramétereit tartalmazzák. Bár a minta nem reprezentatív, jól tükrözi a belföldi szállásokra vonatkozó online foglalási tendenciákat.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.