brusszel


Az együttműködésre épül az RMDSZ gazdasági stratégiája

Figyelő Online
2012.10.15  13:16   
mail
nyomtatás
Az együttműködésre épít a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Erdély 2020 elnevezésű gazdasági stratégiája - közölte Kelemen Hunor, a szövetség elnöke.
Az RMDSZ konzultatív szervének, a gazdasági tanácsnak a hétfői ülése után Kelemen Hunor elmondta: a dokumentum az Európai Unió 2014-2020-as költségvetési ciklusához igazítva fogalmazza meg a szövetség gazdasági elképzeléseit. Az RMDSZ prioritásként kezeli a helyi közösségek és az önkormányzatok, a kis- és középvállalatok, valamint a mezőgazdasági termelők együttműködését. Sarkalatos kérdésnek tartja ugyanakkor, hogy Bukarestnek milyen mértékben sikerül lehívnia az Európai Unió Románia számára elkülönített keretét.

Kelemen Hunor elmondta: az Erdély 2020-program kidolgozásakor tekintettel voltak az RMDSZ 2011-es erdélyi konzultációjának eredményeire, s a program nem kimondottan a magyaroknak szól. Megvalósulásának románok és magyarok egyaránt haszonélvezői lennének. Az RMDSZ az EU által felkínált 55 pályázási jogcímből 13-at talál előnyben részesítendőnek. Ezek között szerepel a vidéki infrastruktúra fejlesztése, az energiahatékonyság és a megújuló energiák felhasználásának a támogatása, a kis és középvállalatok exporttevékenységének támogatása, valamint az oktatás, a felnőttkori szakképzés támogatása. Kelemen Hunor elmondta, a 2014-2020-as költségvetési ciklusban Románia változatlanul mintegy 30-31 milliárd eurót hívhat le az EU forrásaiból.

Az összeg jelentőségét azzal példázta, hogy Románia jelenlegi éves költségvetése 38-39 milliárd euró. Winkler Gyula európai parlamenti képviselő, az RMDSZ gazdasági tanácsának koordinátora a sajtótájékoztatón elmondta, Romániának többek között azért "sikerült mindeddig katasztrofálisan" az EU-s források lehívása, mert az ország számára elkülönített keretet társadalmi vita nélkül, rosszul osztották el. Így vannak olyan EU-s pályázatok, amelyek pénzkerete hamar kiürül, más keretek viszont pályázatok híján kihasználatlanok. A politikus szerint az RMDSZ gazdasági programjának célja Erdély modernizációja; az ehhez szükséges források 30 százalékát az EU által biztosított keretből lehet előteremteni.


MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.