brusszel


A nyugat-európai tőzsdék erősödtek

Figyelő Online
2012.10.15  18:55   
mail
nyomtatás
A nyugat-európai értéktőzsdék hétfőn fölfelé tartottak.
A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 0,48 százalékos napi emelkedéssel 1.098,60 ponton zárt, 9,71 százalékkal a tavaly év végi értéke fölött. A múlt hetet alacsonyabban végezte, mint az előzőt, amikor még javult.A befektetőket elfogta némi bizakodás előbb a kínai külkereskedelem vártnál nagyobb szeptemberi bővüléséről és az ottani infláció lassulásáról, majd az amerikai kiskereskedelmi forgalom vártnál nagyobb szeptemberi növekedéséről érkezett adatok láttán. Szektora határain túl is segített a részvényáraknak a világ második számú divatházlánca, a svéd Hennes & Mauritz is, beszámolva arról, hogy forgalma meredek 15 százalékkal volt több szeptemberben, mint tavaly szeptemberben.

Ez is azt üzente a piacoknak, hogy még nincs minden veszve a lakossági fogyasztás és vele a gazdasági növekedés frontján. A nagyobb tőzsdei előretörésnek azonban gátat szabott a változatlan aggodalom az euróövezeti államadósság-válság kezelése miatt, majd délután az is, hogy New York szövetségi állam előzetes feldolgozóipari teljesítménymutatója erre a hónapra rosszabb lett a szeptemberinél.A londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 12,29 pontos, 0,21 százalékos javulással 5.805,61 ponton zárt, 4,19 százalékkal magasabban, mint tavaly év végén. A múlt évet 5,55 százalékkal alacsonyabban fejezte be, mint 2010-et.

A frankfurti DAX-30 28,76 pontos, 0,40 százalékos többlettel 7.261,25 ponton végzett, 23,11 százalékkal az év végi értéke fölött. Tavaly 14,69 százalékkal csökkent. Párizsban a CAC-40 31,20 ponttal, 0,92 százalékkal 3.420,28 pontra erősödött, ez 8,24 százalékkal jobb a múlt év véginél. Tavaly 16,95 százalékot esett.A milánói FTSE MIB-40 0,51 százalékkal, a madridi IBEX-35 0,34 százalékkal, az athéni ASE tőzsdemutató 1,23 százalékkal került feljebb. Varsóban a WIG20 0,06 százalékkal 2.377,22 pontra gyarapodott. A Mol maradt 268,50 zloty.A nyugat-európai tőzsdezárás után a New York-i részvénypiacok fő mutatói közül a Dow Jones ipari átlag (DJIA) 0,44 százalékkal, az S&P 500-as 0,42 százalékkal, a Nasdaq piac összetett mutatója 0,34 százalékkal volt az előző záró fölött.Az euró estefelé, szilárdan 1,29 dollár felett, változatlan volt a péntek estihez képest. Svájci frankban 0,04 százalékkal olcsóbb lett, kevéssel 1,21 frank alatt járt.

Az északi-tengeri Brent könnyűolajfajta este hordónként (159 liter) 114,62 dollárba került, ugyanannyiba, mint pénteken záráskor. A gázolaj ára tonnánként 2,50 dollárral 985,50 dollárra apadt az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében, a normál benzin gallononként (3,78 liter) 2,8544 dollárba került, 0,0384 dollárral kevesebbe, mint péntek este.Az arany késő délután unciánként (31,1 gramm) 1.734,05 dollár volt a péntek délutáni 1.763,15 dollár helyett azonnali szállításra Londonban. A hirtelen áresést a többnyire biztató nemzetközi makrogazdasági adatok okozták, mert a befektetők úgy vélik, kevésbé lesz szükség további, inflációs kockázattal járó központi banki ösztönzőkre.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Trump harca

Egyelőre nem sok sikert könyvelt el a tabudöntögető új amerikai elnök, ami a gazdaságélénkítési tervére is árnyékot vet.

Mankó a hitelzűrzavarban

Fogyasztóbarát bankkölcsön

Bankból a katedrára

Rekordszámú gyereket sikerült elérni az idén a pénzügyi tudatosságra nevelő programmal.

A nagy meglepetés

Lakossági állampapír-vásárlás

top200