brusszel


Otthon Centrum: egyre jobban lehet alkudni ingatlanvásárlásnál

Figyelő Online
2012.10.15  19:15   
mail
nyomtatás
Egyre többet engednek az eladók a meghirdetett árból a lakáspiacon, országos átlagban az engedmény az első háromnegyed év adatai alapján 13 százalék volt, egy százalékponttal több, mint tavaly ilyenkor - közölte felmérése eredményét az Otthon Centrum (OC) az MTI-vel.
A OC adatai szerint az áralkuból 5 százalékpontnyi jut az üzlet megkötése előtti időszakra, 8 pedig a szerződési időre. Az eladók már a lakás meghirdetése után - a piaci helyzetet látva, illetve a közvetítőjük javaslatára - engednek az árból. Ez a kisebb tétel, a nagyobb hányadot akkor engedik az eladók, amikor már találtak vevőt, csak az magasnak tartja az árat.Országos átlagban 2009-ben szeptember végéig 10, 2010-ben 11,3, a múlt évben pedig 12 százalék volt az árengedmény.

Ez emelkedett az idén 13 százalékra.A legnagyobb árengedményt Pest megyében érték el a vevők, 17 százalékkal. Itt 2009-ben még 10,5 százalék volt az árengedmény. Az OC azzal indokolja ezt a jelenséget, hogy Pest megyében az átlagosnál is fagyosabb a lakáspiac.A lakás típusa szerint nem változott az árengedmény sorrendje. Legkevesebbet - átlagosan 8,7 százalékot - a panel lakásokból engedtek az eladók. Ezt követik a tégla lakások 12,5 százalékkal, majd a sor végén a tégla családi házak állnak, 18 százalékkal.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.