brusszel


Kiemelt jelentőségűek a miskolci északi elkerülő út hatósági ügyei

Figyelő Online
2012.10.15  23:09   
mail
nyomtatás
Kiemelt jelentőségűvé nyilvánítja a kormány azokat a közigazgatási hatósági ügyeket, amelyek a Miskolcot északról - az M30-as gyorsforgalmi út és a 26-os főút között - elkerülő út második ütemének részét képező beruházásokkal függenek össze - az erről szóló rendelet a Magyar Közlöny legfrissebb számában jelent meg.
A kormányrendelet megnevezi a nemzetgazdaságilag kiemelt jelentőségű beruházást, meghatározza az első és másodfokon eljáró hatóságokat, továbbá kijelöli az útügyi és vízjogi építési engedélyezési és a környezetvédelmi hatósági eljárásokban közreműködő szakhatóságokat.A borsodi megyeszékhely északi elkerülő útja megépítésének második ütemével összefüggőnek kell tekinteni mindazokat a közigazgatási hatósági ügyeket, amelyek a beruházás megvalósításához, használatbavételéhez és működéséhez közvetlenül szükségesek - olvasható a rendeletben.

A csaknem hat kilométer hosszú, kétszer egy sávos út kivitelezése több mint félmilliárd forintba kerül, a beruházás 85 százalékát európai uniós forrás fedezi - írta korábban az Észak-Magyarország.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.