brusszel


A felszámolásban sem tervezik a Gyulai Húskombinát teljes leállítását

Figyelő Online
2012.10.15  19:57   
mail
nyomtatás
Nem tervezi a húskombinát teljes leállítását a felszámolásban sem a vagyonfelügyelettel megbízott Hitelintézeti Felszámoló Nonprofit Kft.
A kft. ügyvezetője erről a napokban tájékoztatta a húskombinát szakszervezeti elnökét és Gyula város polgármesterét - tájékoztatta az önkormányzat az MTI-t hétfőn.A város vezetősége és a szakszervezet elnöke közös közleményben tájékoztatott arról, hogy együttműködési megállapodást kötöttek, hogy figyelemmel kísérik a vállalatnál történő eseményeket, és együtt lépnek fel a húskombinát működésének megőrzése és a foglalkoztatás érdekében.Ennek jegyében október 11-én konzultáltak a vagyonfelügyelettel megbízott cég ügyvezetőjével és a vállalathoz kirendelt vagyonfelügyelővel. A találkozó minden résztvevője egyetértett abban, hogy szűkös anyagi keretek között is igyekeznek a gyár működését fenntartani, még egy esetleges felszámolási eljárásban is.

A Gyulai Húskombinát ellen egyik beszállítója kezdeményezett felszámolási eljárást, a Gyulai Törvényszék október első napjaiban hozott határozatot arról, hogy a vagyonfelügyelettel megbízza az állami tulajdonú Hitelintézeti Felszámoló Nonprofit Kft.-t, amely pedig Trenka Gyulát jelölte vagyonfelügyelőnek.A Gyulai Húskombinát forráshiányos, a tulajdonos HAGE-NAGISZ vállalkozói csoport szeptemberig finanszírozta a gyulai cég termelését, és a bankok sem adnak hitelt a cégnek. A nemzetgazdasági szempontból kiemelt céggé nyilvánított húskombinát szállítói tartozása 1,9 milliárd forint, ebből 1,5 milliárd a vállalkozói csoporton belüli összeg; a társaság vagyona 5 milliárd forint.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Kiegyezés a székely–holland sörháborúban

Magyar politikai siker is a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken kiegyezése - állítják kormányzati informátoraink.

Bajban a taxisok réme

Lemondott az Uber elnöke, Jeff Jones, miután a cég háza táján egymást érték a botrányok.

Alternatív valóságok

Igencsak eltérő a NOB és a helyiek véleménye 
a tavalyi ötkarikás játékok hagyatékáról, de a rengeteg gond mellett van azért néhány sikersztori is.

Jönnek az automata áruházak

Egyre több, főként a fizikai világban aktív nagyáruház vezeti be a legkülönfélébb online és elektronikus eladásösztönző praktikákat.

top200