brusszel


Nagyon pörög Varsó új repülőtere

Figyelő Online
2012.10.16  14:51   
mail
nyomtatás
Félmillió utast fogadott működésének első három hónapjában Varsó új repülőtere: a rendkívüli tempóban növekvő légi utasforgalom miatt a modlini repülőtér vezetősége a terminál bővítését tervezi - adta hírül kedden a Gazeta Wyborcza című napilap.
A lengyel fővárostól nem egészen 40 kilométerre fekvő és július 15-én megnyitott repülőtérre költözött ki a Ryanair és a Wizzair, amelyek csak szeptemberben összesen több mint 180 ezer utast szállítottak. Piotr Okienczyc, a repülőtér vezetője szerint a legkésőbb márciusban 1 millió utasnál fognak járni, ezért látja fontosnak a terminál kiépítését. Az épület jelenlegi maximális éves kapacitása 3 millió utas és ezt 1,5 millióval szeretnék növelni 2014 végéig.

Összehasonlításként a Varsótól 150 kilométerre fekvő Lódz évente 400 ezer utast fogad. A részben uniós támogatásból megvalósított repülőtér beruházási költsége 250 millió zloty volt (61 millió euró). Az Európai Unió további 168 millió zlotyval (41 millió euró) támogatja többek között a repülőtér melletti vasútállomás felépítését. Ez utóbbi beruházás azonban - a Gazeta Wyborcza napilap értesülései szerint - még legalább 2015-ig várat magára, így a repülőteret vonattal csak átszállással lehet elérni.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.