brusszel


Bajnai: kudarc veszélyezteti Magyarországot

Figyelő Online
2012.10.16  17:32   
mail
nyomtatás
Az elmúlt két év gazdaságpolitikája súlyos, hosszú távú gazdasági kudarc veszélyét hordozza magával a magyar társadalom és gazdaság számára, amely a termelés és a foglalkoztatás tartós stagnálásával vagy szűkülésével járhat együtt - mondta Bajnai Gordon volt miniszterelnök a Portfolio.hu keddi budapesti konferenciáján.
A volt miniszterelnök ismertette az általa alapított Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány készülő gazdasági programjának négy elemét, amely - mint mondta - a régóta strukturális problémákkal küzdő Magyarország elmúlt két évben végbement negatív fordulatát pozitívra fordíthatja.Először az üzleti bizalmat kell helyreállítani, amelyre a piacgazdaság épül - mondta Bajnai Gordon, a második elem pedig a tőkevonzó és -megtartó képesség helyreállítása. Azért kell megkötni az IMF/EU-megállapodást, hogy Magyarország stabilan, hosszú távon és olcsón finanszírozza magát - tette hozzá.A volt miniszterelnök úgy látja, hogy az IMF azért kíván pénzt adni, hogy Magyarország gazdaságpolitikai fordulatot hajtson végre, míg a kormány azért kíván megállapodást kötni, hogy a fordulatot ne kelljen végrehajtani.A szükséges fordulat harmadik elemeként a foglalkoztatásban szükséges változtatásokat végrehajtani, amely csak az oktatási reform 180 fokos fordulatával valósítható meg. A

negyedik elem a gazdaság fejlesztése, részben a csúcstechnológia alkalmazásával, részben az alacsony képzettségűek foglalkoztatásának bővítésével - tette hozzá Bajnai Gordon.Magyarország 1995-2001 között volt sikeres a konvergencia-, azaz az EU-hoz történő felzárkózási folyamatban, majd "túlságosan elhittük a saját sztorinkat" - mondta Bajnai Gordon, aki a 2006 és 2008 közötti kiigazításról is beszélt. A GDP-arányos államháztartási hiányt 10,8 százalékról 3,8 százalékra sikerült leszorítani, de a mellékhatás súlyos volt, hiszen a növekedési potenciál erősen visszaesett.Erős kritikával illette a volt miniszterelnök a 2010 utáni unortodox gazdaságpolitikát, amely szerinte a valós problémák megoldása helyett a problémák halogatását valósította meg. Ráadásul a jelenlegi kormány az ország még meglévő tartalékait, azaz "a "családi ezüstöt is felélte".Először a kormány megingatta egyes multinacionális vállatok és a bankok bizalmát, ezen szektorok EU-átlagot jóval meghaladó mértékű adóztatásával. A másik tartalék a magánnyugdíj-pénztári vagyon volt, amelyet államosítottak. Ebből az az 50 százalék, amelyet az államadósság csökkentésére fordított a kormány, csak közgazdaságilag vitatható, az összeg másik 50 százalékának az elköltése a jövő felélését jelenti.

A harmadik felélt tartalékelem az alacsony képzettségűek foglalkoztatásával, pontosabban annak zsugorodásával függ össze, ami a minimálbér drasztikus emelése miatt következett be.Bajnai Gordon szerint akkor lehet növekedési pályára visszatéríteni a magyar gazdaságot, ha az export és a beruházási motor jól működik. Ez utóbbi helyzete most több mint aggasztó, mivel a GDP arányában 16 százalékra, sőt a legutóbbi statisztika szerint 14 százalék alá csökkent a beruházási ráta, amely csak az amortizációra elegendő."Ha a termelési kapacitások szűkülnek, akkor szűkített újratermelés, szűkített foglalkoztatás valósul meg" - figyelmeztetett a volt miniszterelnök, jelezve azt is, hogy 2008-hoz képest a vállalati beruházások Magyarországon 80 százalékon állnak, míg a környező országokban a mutató 110-115 százalékot mutat.Értékelése szerint az ország versenyképességének romlása összefügg az üzleti, intézményi környezet biztonságával, végső soron a bizalom romlásával, noha ez egzakt mutatókkal nem fejezhető ki."Magyarországon súlyosan sérül a jogbiztonság, helyenként a távol-keleti országokat idéző államkapitalista felhangok hangzanak el a kormány szájából" - hangsúlyozta előadásában Bajnai Gordon.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.