brusszel


Pluszban zárt a tőzsde

Figyelő Online
2012.10.16  18:19   
mail
nyomtatás
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 214,91 pontos, 1,12 százalékos emelkedéssel, 19.409,85 ponton zárt kedden.
A részvénypiac forgalma 11,0 milliárd forint volt, a vezető részvények többsége erősödött az előző napi záráshoz képest.Német Sándor, a Buda-Cash Brókerház kereskedelmi igazgatóhelyettese elmondta: jó a hangulat, erősödött a kockázatvállalás, mert a csütörtökön kezdődő EU-csúcs előtt elkezdte beárazni a piac, hogy megegyezés születik Spanyolországgal: a spanyolok segélyt kérnek az EU-tól és az IMF-től, és az EKB beindíthatja a kötvényvásárlást. Német Sándor szerint ezt kezdte el árazni a piac, mert jónak tartaná, ha a spanyol probléma "ki lenne pipálva", és megszűnne a továbbfertőzés kockázata Olaszországra és a többi államra. A bankszektor mindenhol jól megy, az Egyesült Államokban és Európában is ezek a húzó részvények - tette hozzá.

Magyarországon a piac még mindig reménykedik az IMF-megállapodásban, egyelőre nincs fix időpont, de az illetékes miniszter kedden megerősítette, hogy a szándék még mindig megvan a megegyezésre, Magyarország részéről legalábbis - mondta az igazgatóhelyettes. A Mol 140 forinttal, 0,76 százalékkal 18.650 forintra erősödött, 707,2 millió forintos forgalomban.

Az OTP részvények ára 98 forinttal, 2,28 százalékkal 4.391 forintra nőtt, forgalmuk 8,6 milliárd forintot tett ki.A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,24 százalékkal 410 forintra csökkent, forgalma 818,8 millió forint volt.A Richter árfolyama 445 forinttal, 1,13 százalékkal 39.845 forintra emelkedett, forgalma 518,1 millió forintot ért el.A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 159,4 millió forintos forgalom mellett 45 forinttal, 0,24 százalékkal 18.455 forintra esett.A BUMIX 1.099,90 ponton zárt kedden, ez 0,79 pontos, 0,07 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.
MTI
mail
nyomtatás
címkék: PénzügyBÉT

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Trump harca

Egyelőre nem sok sikert könyvelt el a tabudöntögető új amerikai elnök, ami a gazdaságélénkítési tervére is árnyékot vet.

Mankó a hitelzűrzavarban

Fogyasztóbarát bankkölcsön

Bankból a katedrára

Rekordszámú gyereket sikerült elérni az idén a pénzügyi tudatosságra nevelő programmal.

A nagy meglepetés

Lakossági állampapír-vásárlás

top200