brusszel


Magyarországnak javítania kell versenyképességét

Figyelő Online
2012.10.16  19:15   
mail
nyomtatás
Magyarországnak jelentősen javítania kell versenyképességét, mert komoly hátrányba kerülhet régiós versenytársaival szemben - ez a vélemény kristályosodott ki azon a panelbeszélgetésen, amelyet a portfolio.hu keddi budapesti rendezvényén tartottak Magyarország versenyképességéről és növekedési lehetőségeiről
Oblath Gábor, az MTA Közgazdaságtudományi Intézetének főmunkatársa elmondta: a magyar gazdaságnak sokkal rosszabbak a növekedési mutatói, mint a többi közép-kelet-európai országnak, a folyó fizetési mérlege azonban már egy ideje többletet mutat, és a nettó külső finanszírozási pozíciója is kedvező. Ennek hátterében azonban az áll, hogy Magyarországon leálltak a beruházások, "nettó beruházások" nincsenek - magyarázta a szakember.Szalay-Berzeviczy Attila, aki jelenleg a Varsói Értéktőzsde elnök-vezérigazgatói főtanácsadója, kiemelte: az ország versenyképességét is befolyásoló tényező, hogy az elmúlt években sem a szocialista kormányok, sem a jelenlegi kormány nem dolgozott ki stratégiát a magyar tőkepiac tudatos fejlesztésére. Ennek tudható be, hogy mind a forgalmi mutatókban, mind a cégek értékpapírpiacra történő bevezetésében a térség fő börzéi megelőzték a BÉT-et.

A fejlett országokban a tőkepiacok a vállalati forrásbevonások alapvető színterei, míg Magyarországon az elmúlt 20 évben a hatalmon lévő kormányok elhanyagolták a hivatalos tőkepiac fejlesztését - mutatott rá a tőzsdei szakértő.Chikán Attila, a Budapesti Corvinus Egyetem professzora, az első Orbán-kormány gazdasági minisztere szerint a magyar gazdaság egyik legfőbb problémája a bizalom hiánya. Mint mondta, a cégek sem a kormányban, sem egymásban nem bíznak, ez lényegesen visszaveti a gazdasági növekedési lehetőségeket is. Nem működnek az országban a szükséges intézményrendszerek sem, például az az intézményi hálózat, amely a logisztikai fejlesztéseket, vagy a kutatás-fejlesztés bővítését segítené - mondta a professzor.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.