brusszel


Szociális földprogram 200-300 településnek

Figyelő Online
2012.10.17  12:29   
mail
nyomtatás
A szociális földprogram eszköz ahhoz, hogy a mélyszegénységben élők a saját munkájukkal javítsák helyzetüket - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a programban résztvevők árubemutatóján.
A miniszter 1-1,5 millióra becsülte a Magyarországon mélyszegénységben élők számát. Beszámolt arról, hogy helyzetük javítására az állam évi 980 milliárd forint alanyi jogon járó támogatást, és 222 milliárd forint mérlegelési jogkörben adható összeget fordít az adófizetők pénzéből. A miniszter a kormány eddigi szociális intézkedéseiről szólva emlékeztetett a devizahitelesek problémáinak megoldására, továbbá kiemelte, hogy elkezdődött a munka-alapú társadalom építése. Idesorolta a munkahelyvédelmi akciótervet, valamint a közmunka programot is. Ez utóbbi 132 milliárd forintba kerül évente, és 200 ezer embernek ad munkát, közülük 80 ezer cigány származású - mondta el.

Langerné Victor Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának társadalmi felzárkóztatásért felelős helyettes államtitkára kiemelte, hogy a szociális földprogram keretében az idén már a termények feldolgozására, valamint kézműves termékek előállítására is lehet pályázni. A szociális földprogram célja a nyilvántartott álláskeresők, illetve a támogatásban részt vevők munkavállalásának elősegítése. A nyertes pályázók - jellemzően önkormányzatok - az elnyert forrásokból megszervezik, hogy a munkához nem jutó helyiek növényt termeszthessenek, állatot tarthassanak, a termést pedig akár a helyi közétkeztetésben értékesítsék. Juhász Imre, a Szociális Földprogramot Működtető Települési Önkormányzatok Szövetségének elnöke arról számolt be, hogy a szociális földprogramban évente 200-300 önkormányzat vesz részt.

A szociális földprogram idei pályázatán 147-en indultak, és 96 nyertest hirdetett ki Sztojka Attila, a tárca főosztályvezető-helyettese. A nyertes pályázatok révén 2500 család jut lehetőséghez, hogy saját maga termeljen élelmiszert, 170 ezer kisállatot is kiosztanak. A 260 hektár föld művelését, valamint a terményfeldolgozást 1.500 közfoglalkoztatott segíti - ismertette Sztojka Attila. A nyertesek között önkormányzatok, nemzetiségi önkormányzatok, szociális szövetkezetek, nonprofit cégek és alapítványok is voltak. Az átlagos támogatás egymillió forint körüli összeg.A támogatást az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő utalja a nyerteseknek. A szervezet működését Tirts Tamás, főigazgató mutatta be a megjelenteknek.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.