brusszel


A hét legfontosabb gazdasági hírei

Figyelő Online
2012.10.18  06:00   
mail
nyomtatás
Bocsánatot kért a luxusdivat-tervező, lemondott a Praktiker vezére, cáfolja a belharcokat az IKEA vezetője - ezek voltak a hét legfontosabb hírei.
Bocsánatot kért a luxusdivat-tervező
Thierry Gillier francia divattervezőnek, a Zadig &  Voltaire luxusdivatház tulajdonosának bocsánatot kellett kérnie a kínaiaktól. Gillier ugyanis épülő párizsi luxusszállodájáról szólva a Women’s Wear Daily magazinnak adott nyilatkozatában a hotel előnyei között ecsetelte, hogy csak válogatott ügyfélkör látogathatja, így kínaiak nem. Ez felháborodást okozott Kínában, ahonnan tavaly 1,1 milliónyian keresték fel Párizst. Gillier szerint a lap kiforgatta a szavait, ő csak arra gondolt: nem szeretné, ha buszokból kiözönlő turisták szállnák meg a hotelt, amely amúgy 2014-ben nyílik meg.

Tojásdobozok a termelő fotójával
Arcot adunk a biotermékeknek mottóval mintegy 800 bajorországi parasztgazdaság szövetkezett, lehetővé téve a fogyasztóknak, hogy végigkövethessék egyes árucikkeik útját. A kezdeményezők szerint a transzparencia fontos adu a termékek eladhatóságában. A fogyasztó az interneten a megfelelő kódot beütve láthatja fotóstul, kitől vagy kiktől származnak azok. A vásárlók állítólag külön díjazzák, ha a termelő a földijük.

Lemondott a Praktiker vezére
Szerződésének idő előtti megszüntetését kérte Kay Hafner, a Praktiker barkácsáruházlánc főnöke. Másfél éven belül immár a harmadik vezérigazgató távozik a megroggyant cégtől. A Praktiker élére Armin Burger, az Aldi egyik korábbi cégvezetője kerül.

Cáfolja a belharcokat az IKEA alapítója
Levelet küldött alkalmazottainak Ingvar Kamprad, az IKEA bútoráruházlánc alapítója, Európa egyik leggazdagabbnak tartott embere és három fia, cáfolva a belső hatalmi harcokról szóló találgatásokat. A 86 éves Kamprad, akinek a céget érintő minden fontos kérdésben döntő szava van, közölte: egészségügyi okok miatt vonul ki fokozatosan az operatív munkából. „Gerincbántalmak miatt nincs elég energiám az eddigi ütemben folytatni tevékenységemet” – olvasható a levélben. 46 éves Jonas fia fokozatosan átveszi az áruházlánc irányítását, a 48 éves Peter az Ikanót, a cég pénzügyi részlegét vezeti, míg a 43 éves Mathias az ingatlanüzletre koncentráló Inter IKEA élére kerül. A bonyolult szerkezetű cégcsoport hivatalban lévő vezérigazgatója, Mikael Ohlsson jövő szeptemberben távozik, utóda Peter Agnefjäll, a svédországi részleg vezetője lesz. Az IKEA 131 ezer alkalmazottat foglalkoztat 41 országban.

Titkos terv a PSA–Opel-fúzióra
A General Motors és a PSA konszern vizsgálja egy vegyes vállalat alapításának lehetőségét, amelynek része lenne az Opel, továbbá a PSA személyautó-részlege. A két cég korábban szövetséget kötött autók közös gyártására. A GM 7 százalékos részesedéssel a PSA második legnagyobb részvényese. A La Tribune francia újság exkluzív értesülése szerint az új társaság alaptőkéjében egyenlő arányban venne részt a két alapító. A GM pénzt is tenne az üzletbe. Döntés még az idén várható. A PSA alaptőkéjének 25,3, a szavazati jogok 37,9 százalékát képviselő Peugeot-családban vita dúl az önállóság- és a fúziópártiak között. Utóbbiak szerint a jelenlegi krízishelyzetben a vegyes vállalat alapítása a jó megoldás.

Saját alapban az Apple milliárdjai
Nem tud mit kezdeni az Apple a sok pénzzel. Immár 113,4 milliárd dollárt kezel a Braeburn Capital, az elektronikai óriás befektetési alapkezelője, amely nevét stílusosan egy almafajtáról kapta. A szinte titokban működő Braeburn székhelye a világ „legnagyobb kisvárosaként” emlegetett Nevada állambeli Reno. A főként kaszinóiról híres-hírhedt város valóságos adóparadicsom, amely a Ciscót, a Microsoftot és a Harley–Davidsont is oda vonzotta: miközben Kaliforniában a társasági adó kulcsa 8,84 százalék, addig Nevada államban nulla. A New York Times szerint a Braeburn nagyon konzervatív politikát folytat, főként amerikai állampapírokba fektet be, ezért csak szolid nyereséget ér el.

Korlátozni akarja az unió az energianövények termesztését
Az Európai Unió a közeli napokban terveket jelent be a bioüzemanyag készítésére szánt növények termőterületének korlátozására. A kiszivárgó tervek óriási felháborodást okoztak a termelők körében, akik szerint egy ilyen rendelkezés az egész szektor összeomlásával fenyeget. A környezetvédők szerint ugyanakkor a bioüzemanyag alapjául szolgáló növények termesztése környezetrombolással, erdőirtással jár, és felhajtja az élelmiszerek árát. Több uniós tagállam jelentős összegeket fektetett alternatív üzemanyagok fejlesztésébe.

A nagyszebeni tőzsdevezér nagy rohanása
Izlandra szökött Cristian Sima, a nagyszebeni tőzsde október 10-én leváltott elnök-vezérigazgatója. Sima az általa 1997-ben alapított WBS Holding ügyfeleinek pénzével, több tízmillió euróval nem tud elszámolni. A Realitatea Tv élő adásában azt állította Reykjavíkból, ahol egyelőre két hónapra házat bérelt, hogy nem ellopta, hanem eltőzsdézte a pénzt, és azért utazott külföldre, mert a károsultak megfenyegették. A vesztes ügyfelek között ismert személyiségek is vannak, például Daniel Daianu volt pénzügyminiszter. A nagyszebeni értéktőzsde Románia legnagyobb származékos ügyletekkel foglalkozó intézménye.

Jó előre korlátozzák a téli olimpia hoteltarifáit

Az orosz gazdasági minisztérium felső határt szab a szállodai áraknak a Szocsiban rendezendő 2014-es téli olimpia idejére. A tárca internetre feltett közleménye szerint például egy ötcsillagos szállodában egy egyágyas szobáért legfeljebb 8300 rubelt kérhetnek, a kétszobásért pedig 10 600-at (1 rubel = 7 forint). A legolcsóbb, egy-két csillagos szállodáknál a legjobb szobák maximum 5700 rubelbe kerülhetnek, míg az egyágyasok maximált ára 2900, a kétágyasoké 4600 rubel. Minden ár reggelivel együtt értendő.

Kortárs kép rekordáron
Még sohasem fizettek akkora összeget egy kortárs képért – 26,4 millió eurót –, mint a 80 éves német festő, Gerhard Richter Absztrakt kép nevű alkotásáért. Az 1994-ből származó mű, amelyet 10-15 millió euróra értékeltek, Eric Clapton zenész gyűjteményéből származik, a vevő személye ismeretlen. A Sotheby’s aukcióján elért ár is mutatja, hogy Richter az egyik legnagyobbra értékelt kortárs festő. Májusban New Yorkban átszámítva 16 millió euróért kelt el az egyik képe.

Európában is megjelent a YouTube televízió
Német- és Franciaországban, valamint Nagy-Britanniában is megjelentek októberben a YouTube speciálisan tematizált, az érintett ország nyelvén sugárzó csatornái. Tavaly az Egyesült Államokban indította el először saját tartalmat megjelenítő tematikus műsorfolyamait. Jelenleg a YouTube-nak immár 160 saját tv-csatornája van, a Google haszna az amúgy átugorható hirdetésekből származó bevétel.

Zuhan a görögországi üdülők ára
A görög üdülőingatlanok ára a 2007–08-as időszakhoz képest átlagosan 30 százalékkal esett – olvasható a Savills ingatlancég jelentésében. Ennek ellenére a potenciális vásárlók – britek, oroszok, németek, kínaiak és törökök – további áresésre spekulálnak, és kivárnak. A luxusingatlanok négyzetméterára átlagosan 6700 euró környékén alakul, míg az átlagos, két hálószobásaké 2400 körül. Az árak a minőségi épületekre vonatkoznak, tengerparti panorámával. A legdrágább villák Mikonoszon, Szantorínin, Korfun, Kréta és a Halkidikí-félsziget egyes helyein találhatók.

Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás
címkék: a hét

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.