brusszel


Csak 7,4 százalékkal nőtt Kína gazdasága

Figyelő Online
2012.10.18  07:18   
mail
nyomtatás
A harmadik negyedévben 7,4 százalékkal nőtt a kínai gazdaság éves bázison, vagyis ez volt immár a hetedik negyedév, amelyben folyamatosan csökkent a világ második gazdaságának teljesítménye - derül ki az országos statisztikai hivatal jelentéséből.
Szeptemberben 7,7 százalékos volt a GDP (bruttó hazai termék) bővülése, aminek alapján a gazdaság biztosan eléri a kitűzött éves 7,5 százalékos növekedést - erősítette meg Seng Laj-jün, a hivatal szóvivője. A második negyedévben 7,6 százalék volt a gazdaság növekedése. A kínai kormány már az adatok nyilvánosságra hozatala előtt kiadott közleményében leszögezte, a gazdaság alapjai szilárdak, a növekedés biztosítása továbbra is elsődleges feladat marad.

A dokumentum szerint a gazdaságirányítás fenntartja ösztönző intézkedéseit, a pénzügyi, banki lépéseket, az adókedvezményeket, az ingatlanárak kontrollját. A kínai kormányfő szerdán pozitív változásokat ígért. A szakértők a legfrissebb adatokat a vártnak megfelelőnek minősítik, megjegyezve, hogy a korábbi tendencia ellenére a gazdaság a stabilizálódás bíztató jeleit mutatja, a kínai gazdaság túl van a mélyponton.Úgy vélik: a gazdaság finomra hangolása egyértelműen érezteti hatását, az ipari termelés és az állóeszköz-beruházások szeptemberi számai meghaladták a piaci várakozást; az acélipari ágazat is kezd magához térni.

Kína mintegy három évtizeden keresztül évi 10 százalék körüli gazdasági növekedést produkált, a GDP bővülése még 2011-ben is 9,2 százalékos volt. A globális pénzügyi válság, illetve az európai hitelválság, a világpiaci kereslet jelentős visszaesése, a piacvédő intézkedések azonban Kínát is érzékenyen érintették.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.