brusszel


Vasas szakszervezet: a lakosságot sújtják az intézkedések

Figyelő Online
2012.10.18  09:49   
mail
nyomtatás
A teljes lakosságot, különösen a bérből és fizetésből élő munkavállalókat fogják sújtani a nemzetgazdasági miniszter által szerdán bejelentett intézkedések a Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöksége szerint
Az érdekképviselet csütörtöki közleménye úgy fogalmaz: "az intézkedések terheit a bankok és a közüzemi szolgáltatók egyértelműen tovább fogják hárítani a lakosságra, akik a humánusabb munkáltatók által eddig adott cafetéria juttatásokról is kénytelenek lesznek lemondani, azok növekvő adóterhei miatt". Úgy vélik, ez a gyakorlatban azt jelenti majd, hogy a gyermekek beiskolázásához adott támogatás, az étkezéshez adott utalvány, az önkéntes egészségbiztosítási és nyugdíjpénztárak mellett a helyi közlekedéshez adott munkáltatói támogatás is veszélybe került, valamint a kormány által favorizált Erzsébet-utalványnak, illetve a SZÉP-kártya rekreációs lehetőségeinek is búcsút kell mondani.

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerdán jelentette be, hogy a kormány további 367 milliárd forintnyi, a jövő évi költségvetést érintő kiigazító intézkedésről döntött annak érdekében, hogy az Európai Bizottság (EB) is teljesíthetőnek lássa jövőre a GDP-arányos 2,7 százalékos költségvetési hiányt. A tervezett intézkedések között szerepel egyebek mellett, hogy a korábbi tervekkel ellentétben mégsem csökkentik a felére a bankadót 2013-ban, a tranzakciós illeték általános mértéke 1 helyett 2 ezrelék lesz, a föld alatti vezetékekre pedig közműadót vezet be a kormány, amit a szolgáltatók fizetnek. A béren kívüli juttatásoknál az egészségügyi hozzájárulási adótétel kulcsa 10 százalékról 27 százalékra nő. A cafetéria adójának emelését már szerdán több szakszervezet kifogásolta, és a munkaadói érdekképviseletek is úgy látják, hogy a szigorítás a béren kívüli juttatások megszüntetésére vagy csökkentésére ösztönzi a cégeket.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.