brusszel


Békésben 560 ezerért mentik a munkahelyeket

Figyelő Online
2012.10.18  12:28   
mail
nyomtatás
Békés megyében összesen 1385 foglalkoztatott munkahelyét sikerült megőrizni a kis- és középvállalkozások részére igénybe vehető munkahelymegőrző pályázati programok segítségével október közepéig - mondta Erdős Norbert kormánymegbízott, a Békés Megyei Kormányhivatal vezetője csütörtökön, amikor újabb nyertes vállalkozók vehették át a támogatásról szóló határozatokat.
Erdős Norbert elmondta: Békés megyében 2012-ben összesen 772 millió forint támogatás áll rendelkezésre a munkahelyek megőrzésére. A Nemzeti Foglalkoztatási Alap megyére jutó keretösszege 165 millió forint, míg a decentralizált alapban 607 millió forint áll rendelkezésre. A kormánymegbízott kiemelte: munkahelyek megőrzésére a megyék közül Békés kiemelkedő összeget fordít 2012-ben, Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter október elején további háromszáz millió forint foglalkoztatási támogatás felhasználásáról döntött.

Eddig 89 Békés megyei kis- és középes vállalkozás vehette át a munkahely megőrzésről szóló támogatási határozatot. A nyertes vállalkozók 1385 munkahely megőrzéséhez nyertek vissza nem térítendő forrást, a támogatások segítségével a nyertes 89 vállalkozás összesen 1965 főt foglalkoztatását vállalta. Nagy Ágnes, a Békés Megyei Munkaügyi Központ igazgatója a foglalkoztatási célokkal kapcsolatban azt mondta: gazdasági válság időszakában a munkahelyteremtés mellett a munkahelyek megőrzése is nagyon fontos, hiszen a támogatást elnyerő Békés megyei vállalkozások lesznek azok, amelyek a válság után termelésnövelő beruházásokat valósítanak meg és bővítik a foglalkoztatottak létszámát. Az igazgató szerint a nemzetgazdasági miniszter által megítélt további háromszáz millió forint segítségével újabb harminc vállalkozás jut többletforráshoz. Békés megyében a munkanélküliek száma szeptemberben 22 857 fő volt, 2011 szeptemberében a regisztráltak száma 25 101 fő volt.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.