brusszel


Papcsák kisebb adóval sújtaná az induló biztosítókat

Figyelő Online
2012.10.18  13:01   
mail
nyomtatás
Az induló biztosítóknak a tervezettnél kevesebb, fele-, illetve negyedannyi biztosítási adót kellene fizetniük, ha a parlament elfogadja a fideszes Papcsák Ferenc erre vonatkozó, az adótörvényekhez benyújtott módosító indítványát.
A kormánypárti politikus csütörtökön terjesztette a parlament elé javaslatát, amely úgy szól: a biztosítási adónak "egymilliárd forint tárgyévi bruttó díjelőírás eléréséig 25 százalékát, az egymilliárd feletti, de nyolcmilliárd forint alatti része után 50 százalékát, az e feletti összegre a száz százalékát kell megfizetni". Papcsák Ferenc indoklásában arra hívja fel a figyelmet, hogy a biztosítók indulásához jelentős tőkére van szükség, ráadásul - mint írta - közismert, hogy a biztosítók működésük megkezdése után csak 8-10 év múlva válhatnak nyereségessé, ezért a már nagy díjtartalékokkal rendelkező régebbi biztosítók mellett nagy hátránnyal indulnak.

A képviselő a vállalkozások élénkítése, ezzel pedig a piaci verseny elősegítése érdekében feltétlenül indokoltnak látja, hogy a biztosítók az indulásukat követően "mérsékelt adófizetési kötelezettséget élvezhessenek". Az Országgyűlés júliusban fogadta el a biztosítási adó bevezetéséről szóló, 2013. január 1-jétől hatályos törvényt, amely szerint a biztosítási adó mértéke cascónál a díj 15 százaléka, vagyon- és balesetbiztosításnál pedig 10 százaléka. Az adónem alanya a biztosító, az abból származó bevétel pedig a központi költségvetést illeti meg.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Trump harca

Egyelőre nem sok sikert könyvelt el a tabudöntögető új amerikai elnök, ami a gazdaságélénkítési tervére is árnyékot vet.

Mankó a hitelzűrzavarban

Fogyasztóbarát bankkölcsön

Bankból a katedrára

Rekordszámú gyereket sikerült elérni az idén a pénzügyi tudatosságra nevelő programmal.

A nagy meglepetés

Lakossági állampapír-vásárlás

top200