brusszel


Az autósok szerint már nem lesz olcsóbb a kötelező

Figyelő Online
2012.10.18  13:58   
mail
nyomtatás
Az autósok 53 százaléka díjemelést, 29 százaléka változatlan díjakat vár a két hét múlva meghirdetendő, jövő évi kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) tarifákban a kotelezo.hu internetes szakportál felmérése szerint.
Két év alatt 62-ről 80 százalékra emelkedett azok aránya, akik már ötezer forint megtakarítás alatt hajlandóak lennének vállalni a biztosítóváltással járó utánajárást. Jelentős spórolásra leginkább azoknak maradt lehetőségük, akik az elmúlt években nem váltottak biztosítót, így az aktuális díjuk még jóval 20 ezer forint felett van.

A tavaly év végi átlagos díjszint ugyanis már 20 ezer forint alá csökkent. A piaci szereplők szinte egyhangúlag arra számítanak, hogy az idei kampányban a korábbinál is nagyobb lesz a kedvezményesen kínált kiegészítő biztosítások kínálata. Ennek megfelelően a felmérés az idén rákérdezett arra is, hogy az autósok milyen kiegészítő biztosítások után érdeklődnének leginkább. Első helyen a kevesebb szolgáltatású, de olcsóbb casco-, második helyen a defekt- és kátyúkár biztosítás szerepelt. A felmérést végző kotelezo.hu gépjármű-biztosításokra fókuszáló internetes szakértői portál. Tulajdonosa a Famillio Kft. független biztosításközvetítő társaság, amely a Generali vállalatcsoport tagja.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.