brusszel


Horror az Antarktiszon

Figyelő Online
2012.10.19  14:19   
mail
nyomtatás
Először forgattak játékfilmet az Antarktiszon: a hamarosan debütáló horrort a brit déli-sarki kutatóállomáson dolgozó skót dokumentumfilmes, Kirk Watson készítette.
A produkciót teljes egészében a Déli-sarkvidéken forgatták, a film stábja és szereplői is a kutatóállomás dolgozói közül kerültek ki. A forgatókönyvet Matt Edwards orvos írta, és egyúttal ő vállalta a sminkes és a kellékes szerepét is. Művért például ételfestékből, lisztből és szörpből kotyvasztott. A sztori a kutatóállomás 14 dolgozójának sorsát követi, akiket egy gyilkos üldöz.

A BBC online beszámolója szerint a South of Sanity (Józanságtól délre) című filmet, amelyet a brit illetékesek 18 éven felülinek nyilvánítottak, már próbálják eladni az amerikai piacon.Watsonnak hatéves tapasztalata van a déli-sarki munkában, tudósokat vezet a gleccsereken, és mászó technikákra tanítja őket. A téli, sötét időszakban a kutatóállomáson dolgozók szabadidejüket szórakoztató elfoglaltságokkal töltik ki, így született meg a film ötlete is."Néhány nappali jelenetet egy hétvégén vettünk fel, a többit pedig sötétben forgattuk, hogy még sötétebb tónusú legyen a film" - mesélte a rendező.

Mint elárulta, a színészek szenvedtek a hidegtől a külső jelenteknél, amikor például a hóban kellett feküdniük, mert halottat játszottak - mivel remegtek, vigyázni kellett a felvételnél, hogy ne lehessen észrevenni reszketésüket. A forgatás alatt több színész került a kihűlés szélére, de mivel már egy éve éltek a sarkon, hozzá voltak szokva az ilyesmihez. A páratlan produkció premierjére október 31-én kerül sor a skóciai Aviemore-ban, Watson lakóhelyén.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Harmincmilliárd forintból épül újjá a Tőzsdepalota

Az aula, a kissé slampos, mégis decensen arisztokratikus találka- és munkahely, kihelyezett iroda és cukrászda, stábértekezletek és pletykafészkek hírbörzéje.

Értékrendbeli egyértelműségre törekszem

Kiváló művész címmel tüntették ki március 15-én Szarvas József színművészt, a Nemzeti Színház tagját.

Színes összművészet a 37. Budapesti Tavaszi Fesztiválon

Megannyi újdonság a Budapesti Tavaszi Fesztivál 140 programja közt, március 31-től három héten keresztül.

top200