brusszel


Brüsszel szerint nem elegek a Matolcsy-csomagok

Figyelő Online
2012.10.19  18:08   
mail
nyomtatás
Magyarország Orbán Viktor szerint most azt várja az Európai Bizottságtól, hogy mondja meg, mennyivel kell még javítani az egyenlegen ahhoz, hogy az ország kikerüljön a túlzottdeficit-eljárás alól.

A magyar miniszterelnök az EU-tagállamok állam-, illetve kormányfőinek csütörtök-pénteki brüsszeli tanácskozása után nyilatkozott a sajtónak. Elmondta, hogy megkapta Brüsszel válaszát a legújabb egyenlegjavító intézkedésekre, ezért péntek reggel "telefonos kormányülést" tartott, és kikérte a kormánytagok jóváhagyását a Brüsszelnek adandó válaszhoz.

Az uniós javaslattevő-végrehajtó intézmény szerint az újabb egyenlegjavító intézkedésekkel Magyarország "már majdnem" eleget tesz a kívánalmaknak - mondta Orbán Viktor, aki ennek nyomán azt kérte Brüsszeltől, számszerűsítse az igényét. "Akármit csinálunk, sose elég" - fogalmazott a kormányfő. Most az a helyzet, hogy Brüsszel szerint statikusan szemlélve már a határon belül vannak a várható magyar hiányadatok, dinamikusan szemlélve azonban még vannak kétségek - fűzte hozzá.

Ez szakértők szerint azt jelenti, hogy az intézkedések nem csupán a mérleget javítják, hanem egyben bizonyos mértékben visszafogják a növekedést is, és e várható negatív hatásnak a bekalkulálásával már nem látszik egyértelműnek a megfelelő végeredmény az Európai Bizottság szerint. Orbán Viktor megjegyezte: most már a Magyar Nemzeti Bank számításai szerint is három százalék alatt várható Magyarországon a költségvetési hiány 2013-ban.

"Azt kérjük az Európai Uniótól, mondja meg, hogy mennyi hiányzik. És akármennyit mond, azt mi elő fogjuk teremteni" - közölte a miniszterelnök, aki meg is nevezte azokat a forrásokat, ahonnan ezt elő fogják teremteni. "Bankadót emelünk, közművagyonadót emelünk, energiaadót emelünk, az online szerencsejáték adóztatását pedig bevezetjük" - mondta, hozzátéve, hogy szerinte "csak kicsi korrekcióra lesz szükség".

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter október 17-én jelentette be, hogy újabb 367 milliárd forintos "kiigazító" csomagot léptetnek életbe 2013-ban, hogy képesek legyenek tartani a kitűzött 2,7 százalékos GDP-arányos hiánycélt.

Újságírói kérdésre válaszolva úgy vélekedett: ha sikerül kijutni a 2004-es magyar EU-csatlakozás óta folyamatos túlzottdeficit-eljárás alól - ami évről-évre hatalmas károkat okoz az országnak -, akkor elképzelhetetlen, hogy ez ne eredményezze egyúttal az EU-val és a Nemzetközi Valutaalappal való pénzügyi tárgyalások sikerét is.

Az euróövezeti bankunió kérdésében Orbán Viktor szerint Magyarországnak el kell kerülnie azt, hogy méltatlan helyzetbe kerüljön. "Nem vagyunk tagja az eurózónának, amely viszont nagy bajban van" - mondta. Szerinte "a mi érdekünk is az, hogy megoldják a problémáikat", ám a döntések hatással lesznek Magyarországra. "Nem mindegy, hogy hogyan oldják meg a saját válságukat" - állapította meg a kormányfő.

Elmondta: Magyarország a visegrádi négyek többi tagjával egyeztetve azt az álláspontot képviselte, hogy a bankuniót megteremtő intézkedések nem kerülhetik ki az EU meglévő intézményrendszerét, nem hozhatják a mostaninál rosszabb helyzetbe az eurózónán kívüli országokat, és nem veszélyeztethetik a belső piac egységét.

Ha lesz bankunió, annak a szabályai Orbán Viktor szerint az abban résztvevőkre kell, hogy vonatkozzanak, az eurózónán kívüli országoknak pedig meg kell adni a döntési lehetőséget, hogy kívánnak-e csatlakozni. "Akik be akarnak lépni, azok számára a jogok és a kötelezettségek legyenek egyensúlyban" - tette hozzá. Ha az eurózónán belül a bankrendszer kimentését szolgáló "speciális pénzügyi védőbástya" létrehozása mellett döntenek, akkor ilyet az eurózónán kívüli országok számára is létre kell hozni - szögezte le Orbán Viktor.

Megfelelő módon kell kezelni az anya- és leánybankok problémáját - mondta a miniszterelnök, elfogadhatatlannak nevezve, hogy fiókokká alakítsák át a külföldi kézben levő leánybankokat. A két kategória esetében ugyanis eltér a nemzeti felügyeleti jogkör.

Orbán Viktor a bankuniót illetően a német állásponttal értett egyet, azzal, hogy a létrehozás gyorsasága nem mehet a minőség rovására. A mostani EU-csúcsnak Orbán Viktor szerint az volt a célja, hogy a tagországok vezetői világossá tegyék: komolyan gondolják, amit idén nyáron meghirdettek, vagyis azt, hogy az eurózóna megmentése érdekében teljes - banki, költségvetési, politikai - integrációra van szükség. "A helyzet, bár könnyebb, mint júniusban volt, még mindig törékeny" az európai gazdaságban - állapította meg a kormányfő.

Orbán Viktor a sajtótájékoztatón kitért arra: szó volt a csúcstalálkozón a Kínához fűződő viszonyról is. Ezzel kapcsolatban úgy vélekedett, Magyarország csak követő politikát folytat a kínai nyitás terén, a többi tagország nála hamarabb lépett. A magyar álláspont az, hogy Kína felemelkedésében nem fenyegetést, hanem lehetőséget kell látni - szögezte le.

mail
nyomtatás
címkék:

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.