brusszel


Egy iráni illetékes szerint hatmillió súlyos beteget érint a szankció

Figyelő Online
2012.10.21  16:02   
mail
nyomtatás
Mintegy hatmillió súlyos beteget érintenek a nyugati országok által Iránra kivetett gazdasági szankciók - állította egy iráni illetékes, akit az Iran Daily című kormánypárti napilap idézett vasárnap.
Az iráni atomprogram miatt elrendelt büntetőintézkedések "rendkívül komolyan érintették" a súlyos - daganatos, szklerózis multiplexben vagy veseelégtelenségben szenvedő - betegek kezelésére szánt gyógyszerészeti termékek és gyógyászati berendezések importját - mondta Fateme Hasemi, az Alapítvány a Súlyos Betegekért egyik vezetője, aki szerint hatmillió iránit sújtanak ily módon a büntetőintézkedések.

A nyugati szankciók nem vonatkoznak ugyan a gyógyszerek és az orvosi berendezések importjára, de a banki embargó megnehezítette importjukat és többszörösére emelte az árukat. Ennek következtében egyes területeken - például a rákgyógyszerek, valamint a szklerózis multiplex és az örökletes vérszegénység kezelésére használt szerek esetében - hiány alakult ki. Ez volt az első alkalom, hogy egy iráni illetékes a nyugati szankcióknak az iráni közegészségügyre gyakorolt hatásáról beszélt.

Egészen nyárig a hivatalos álláspont az volt, hogy a szankcióknak csak nagyon kicsi hatásuk van az országra, és csak az erről szóló, igen ritka médiautalások okozzák a gyógyszerárak emelkedését.Az Iran Daily szerint Hasemi asszony augusztusban levélben kérte Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárt, járjon el a nyugati országoknál az iráni "betegekre nehezedő politikai jellegű és elfogadhatatlan szankciók" feloldása érdekében.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.