brusszel


Elhunyt az apartheid megörökítője

Figyelő Online
2012.10.22  22:17   
mail
nyomtatás
Elhunyt Alfred Kumalo dél-afrikai fotós, aki fényképeivel hű krónikása volt az apartheid rendszer brutalitásának és Nelson Mandela felemelkedésének.
Kumalo halálhírét a kormányzó Afrikai Nemzeti Kongresszus párt jelentette be hétfőn. A közlemény szerint a 82 éves fotós vasárnap éjjel veseelégtelenség következtében halt meg egy johannesburgi kórházban. Kumalo kivételes és jelentős tehetség volt, aki komoly szerepet játszott a társadalmi lelkiismeret felébresztésében és az apartheid rendszer brutalitásának leleplezésében - méltatta a párt a megemlékezésben. A közlemény megemlítette, hogy Kumalót is megkínozták az apartheid idején a biztonsági erők, és a tortúra nyomait haláláig viselte a testén és a lelkében is.

Fotói Dél-Afrika-szerte fellelhetők a múzeumokban. Legismertebb képeit Nelson és Winnie Mandeláról készítette, amikor a politikus és felesége még fiatal házasok voltak. Kumalo lencséje végigkísérte Nelson Mandela hatalomra kerülését, és dokumentálta politikai pályafutásának számos fontos állomását. "Olyan fotográfus volt, akinek volt bátorsága őszintén bemutatni Dél-Afrika valódi életét" - fogalmazott az ország ellenzéki politikai ereje, a Demokratikus Szövetség az elhunytról. Tiszteletadásukban felidézték, hogy Kumalo fotói vizuális történelmet írtak az apartheid rezsim elleni küzdelemről, és felhívták a figyelmet az állam túlkapásaira rávilágító független média fontosságára.

Thabo Mbeki korábbi dél-afrikai elnök az ország kiemelkedő történészei közé sorolta Kumalót visszaemlékezésében. A fotós az ötvenes évek elején kezdte pályafutását. Képei a híres Drum magazinban jelentek meg, amely az apartheid idején a fekték életét mutatta be. Végigfényképezte a Rivonia-tárgyalást, amelynek során Mandelát életfogytiglani börtönre ítélték, és azt is megörökítette, amikor a legendás vezetőt 1994-ben Dél-Afrika első fekete elnökévé választották.

Kumalo Muhammad Alit is fotózta, de nem fogadta el a megbízást, hogy legyen a sztárbokszoló személyes fotográfusa - mesélte Greg Martinovich, a néhai fotós kollégája. Mint hangsúlyozta: Kumalo különösen közel állt Mandelához. "De facto a hivatalos fotósa lett", készített róla fotókat a börtönévek alatt, képekbe foglalta felesége, Winnie és a gyerekei életét, akiket nem láthatott felnőni. A neves művész a közelmúltban fotósiskolát indított szegény gyerekek számára Sowetóban, ahol múzeumot szenteltek munkáinak.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Harmincmilliárd forintból épül újjá a Tőzsdepalota

Az aula, a kissé slampos, mégis decensen arisztokratikus találka- és munkahely, kihelyezett iroda és cukrászda, stábértekezletek és pletykafészkek hírbörzéje.

Értékrendbeli egyértelműségre törekszem

Kiváló művész címmel tüntették ki március 15-én Szarvas József színművészt, a Nemzeti Színház tagját.

Színes összművészet a 37. Budapesti Tavaszi Fesztiválon

Megannyi újdonság a Budapesti Tavaszi Fesztivál 140 programja közt, március 31-től három héten keresztül.

top200