brusszel


Már van vakcina az influenza ellen

Vakcináció
Figyelő Online - Nógrádi Tóth Erzsébet
2012.10.25  06:20   
mail
nyomtatás
Ugyan már elérhető az influenza elleni vakcina, ám az orvosi javaslat ellenére is nehéz megjósolni, hogy az idei szezonban hányan kérik a védőoltást. Az oltással járó procedúra egyszerűsítésével nőhetne a védett felnőttek aránya, kevesebben esnének ki a munkából.
Egy hónapja elérhetők az influenza elleni védőoltások; ez azért fontos, hogy a náthás időszak, az első fertőzések megjelenése előtt beoltathassa magát, aki szeretné elkerülni a betegséggel járó súlyosabb tüneteket.



„A gyorsaság nagy előny, hiszen az emberek jó eséllyel egészségesen juthatnak hozzá az oltáshoz. A kisebb fertőzések miatt ugyanis addig tolódhat a vakcina beadása, amíg késő lesz. Amúgy a védelem is három hét alatt válik teljessé, ezért is fontos minél hamarabb beoltatni magunkat. Az oltás egy évig véd. Tehát a most megkapott vakcina hatása jövő szeptemberig gyakorlatilag teljes" - hangsúlyozta Jankovics István, az Országos Epidemioló-
giai Központ légúti vírusos fertőzések osztályának főorvosa.

A statisztikák szerint a világ népességének hozzávetőleg 10 százaléka minden évben elkapja a betegséget. Kiemelten veszélyeztetettnek számítanak az idősek, a krónikus betegek, a várandós kismamák és a gyermekek, illetve azok, akik zárt helyen, nagyobb közösségekben dolgoznak. Külön figyelmet érdemelnek a nagycsaládosok és az olyanok, ahol csecsemő van. Ilyenkor a család többi tagját kell beoltani, így óvni a még nem beoltható, hat hónapnál fiatalabb kisbabát.

A fejlett állami ellátórendszer miatt hazánk nem áll rosszul az influenza elleni védekezés terén: az évi 10-13 százalékos oltottsági arány a régiós országokéhoz képest kifejezetten jónak számít, ugyanakkor még mindig nagyjából a fele a fejlett nyugat-európai országokban megszokottnak. Ennek javítását több módon is elérhetőnek tartják a szakemberek. Az egyik segítség, hogy tavaly megjelent a mikrotűs injekció a piacon, amelynek révén kisebb hatóanyag-tartalmú, higany- és tartósítószer-mentes vakcinával minimális, csípésszerű fájdalom mellett érhető el az influenza elleni védettség. Ez pedig ennek megszerzésére ösztönözheti azokat is, akik egyszerűen csak féltek beadatni az oltást.

Az oltottsági arány növeléséhez a szakemberek szerint nagyban hozzájárulhatna az oltással járó procedúra egyszerűsítése is. Az egészséges felnőtteknek - akiknek igen jelentős része aktív a munkaerőpiacon is - ugyanis csak térítés ellenében jár a védelem. Így először el kell menni a háziorvoshoz receptért, majd onnan a patikába, végül pedig - ha sikerült beszerezni a védőoltást - vissza az orvoshoz, hogy beadja azt. Ez a hercehurca akár egy napot is igénybe vehet. Tehát azoknak, akik nem jogosultak a térítésmentes ellátásra (az egészséges felnőttek és gyerekek), igencsak elszántnak kell lenni, hogy beoltassák magukat. Ez az egyik komoly oka annak, hogy Magyarországon még viszonylag kevesen adatják be az influenza elleni oltást, hiszen az aktív felnőtteknek nem jut erre idejük.



Ehhez képest a körülöttünk levő országokban az influenza elleni oltás nem receptköteles, de vannak olyan államok is - így például Portugália, Írország vagy az Egyesült Államok -, ahol a gyógyszertárakban már beadják a védőoltást, akár recept nélkül. Ez jelentősen felgyorsítja és leegyszerűsíti a folyamatot, mert egyúttal ott helyben el lehet intézni azt, ami nálunk fél napba is belekerülhet.

Persze nemcsak maguk az érintettek, hanem a munkáltatók is hozzájárulhatnának az oltás jobb elterjedtségéhez. Annak ellenére ugyanis, hogy az influenza évről évre jelentős gazdasági károkat okoz szerte a világon, a hazai cégek nem helyeznek kellő hangsúlyt a megelőzésre. Pedig a betegség által okozott gazdasági kár igen könnyen belátható: az influenzás - és nem náthás - beteg legalább egy hétre kiesik a munkából, táppénzes ellátást igényel, miközben a nélkülözésének, helyettesítésének áttételes költségeivel is számolni kell, és ez a táppénzének akár többszörösére is rúghat. „Mindezzel az oltás legfeljebb néhány ezer forintos tétele áll szemben, ami ráadásul a jelenleg hatályos szabályozás szerint költségként leírható" - nyilatkozta lapunknak Labancz László, a Sanofi Pasteur vezetője. „A vállalati oltási kampányok jelentősen megkönnyítik ezt a folyamatot. A beoltott felnőtt pedig nem viszi haza és nem hozza el otthonról az influenzát, nem fertőzi meg kollégáit vagy ügyfeleit, elkerüli az egyhetes megbetegedést és a kezeléssel járó költségeket is" - tette hozzá.

Két új vírustörzs
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlása alapján a tavalyihoz képest az idén két új vírustörzset is tartalmaz a már elérhető influenza elleni vakcina. A H1N1 egyik változatán kívül - amelyet már tavaly is alkalmaztak - az A típus H3N2, valamint az összetevőkben levő B törzs is új. Ez utóbbi vírus volt a legaktívabb a déli féltekén - Ázsiában és Amerikában is -, ahol az északi féltekére rövidesen átgyűrűző járvány már lefutóban van. A WHO ajánlását - amelyet a hozzá beérkező heti jelentések alapján dolgoz ki a szervezet - minden gyártó és egészségügyi hatóság kötelező módon figyelembe veszi világszerte, hiszen az influenza vírusának időről időre új változatai jelennek meg, és ehhez a lehető leggyorsabban alkalmazkodni kell.

mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.