brusszel


Átlát a piacon - Magyar röntgenexportsikerek

Figyelő Online - Bucsky Péter
2012.10.25  06:46   
mail
nyomtatás
A röntgenberendezések gyártása azon kevés hazai ágazat közé tartozik, amely sikeresen átvészelte a keleti piacok összeomlását,részben Kovács Zsigmondnak köszönhetően.
Az Antarktiszon bizonyítják megbízhatóságukat a budapesti Control-X Medical Kft. berendezései. Ez kiváló ajánlólevél, hiszen a zord tájra csak egy évben kétszer érkezik utánpótlás, így kizárólag olyan eszközöket használnak a kutatóállomásokon, amelyek bírják a strapát.

A Siemens gyárával 1933-ban elindult magyar röntgenipar történetében nem ez az első kiemelkedő eredmény. Az államosított üzem a második világháború után jelentősen kibővítve, Medicor néven folytatta tevékenységét. A csúcsidőszakban 8000 embert foglalkoztató, orvosi diagnosztikára szakosodott cég 80 százalékban exportra dolgozott. Igaz, elsősorban a KGST-piacokat látta el, Nyugaton nehezebben boldogult.

Kovács Zsigmond 1971-ben kezdett dolgozni a társaságnál fiatal, több nyelvet beszélő mérnök-közgazdászként. Az Egyesült Államokban működő leányvállalat vezetését 1987-ben vette át, és pont a rendszerváltásra sikerült a veszteségekből kivezetnie. Budapestről viszont jött a döntés: a céget meg kell szüntetni. Munkatársaival nem akarták feladni a sokéves munka eredményét, ezért saját vállalatot alapítottak a tengerentúlon, és a Medicor utódcégei által gyártott készülékeket árulták az Egyesült Államokban. A fejlesztések elmaradása miatt azonban egyre kevésbé volt kelendő az elavulttá váló technológia, ezért úgy határoztak, saját fejlesztésbe kezdenek.



HÁTRÁNYOS SZÁRMAZÁS
A Control-X Medical Kft.-t 1992-ben alapították meg Budapesten, majd saját tervezőgárdával kifejlesztettek egy röntgenkészülék-családot. Ezeknél a berendezéseknél a különböző modulok összehangolása igényli a speciális szaktudást, amelyet a budapesti mérnökök biztosítanak. A gyártást gazdasági megfontolásokból hazai termelőkhöz helyezik ki, folyamatos minőség-ellenőrzés mellett.

A világpiacon óriásvállalatok, a Siemens, a GE, a Philips, a Hitachi és a Toshiba mellett kellett megtalálniuk a piaci rést. A gyorsaság és a rugalmasság lett a fő erényük, olyan egyedi igényeknek is meg tudnak felelni, amelyekkel a nagy gyártók nem szívesen foglalkoznak.

A helyi piacok kiváló ismerete is fontos tényező. Míg az Egyesült Államokban a külföldi cégek a dollár árfolyamának függvényében folyamatosan módosítják áraikat, ők évente legfeljebb egyszer. A hektikus forintárfolyam miatt ez néha kellemetlenséget okoz, de a vevők bizalmának elnyeréséhez ezt az áldozatot vállalni kell. Magyar cégként nem könnyű ugyanis orvosi diagnosztikai termékeket árusítani. Nem csak a fejlett országokban nem bíznak annyira a Made in Hungary termékekben, számos fejlődő államban is legszívesebben csak német, olasz vagy amerikai terméket vásárolnának - számol be tapasztalataikról Kovács Zsigmond, a cég többségi tulajdonosa és ügyvezetője.

A megbízható minőség és az európai megfelelőségre utaló CE jelzés mellett ez ellen egy megoldás van: folyamatos jelenlét a szakmai vásárokon és konferenciákon, így 5-10 év után már komolyan veszik a vállalatot. Az Arab Health kiállításra, amely mára a világ második legnagyobb egészségügyi vásárává vált, januárban utaznak hatodszor, amikor már nagyobb volumenű üzletek megkötését várják. De a Control-X amerikai partnercége is segít az efféle előítéletek eloszlatásában: Vietnamba például inkább a tengerentúli társaság ad ajánlatot a jobb fogadtatás reményében.

A cég évi 250 darabos termelése a világpiac egy százalékát sem teszi ki, de ennek a mennyiségnek is csak ötödét-tizedét veszi fel a teljes magyar piac évente. Míg más profilú társaságok általában az anyaország piacán a legerősebbek, ez nem mondható el a hazai orvosiműszer-gyártó cégekről, hiszen majd mindegyikük túlnyomórészt kivitelre termel, és itthon kevésbé vagy alig jutnak megrendeléshez.

A Control-X árbevétele is szinte kizárólag exportból származik, mintegy 40 százaléka a tengerentúlról. Igen élénk nemzetközi versenyben kell helytállniuk; ezt jól jellemzi, hogy míg két évtizede az Egyesült Államokban 30 kisebb, független gyártó is volt a piacon, mára fél tucat sem maradt. A túlélésért a Control-X új értékesítési lehetőségeket keresett, és az állatgyógyá­szatban talált is egy piaci rést még 2003-ban. A fejlett országokban nagy igény mutatkozik a házi kedvencek egyre magasabb színvonalú kezelésére, ehhez elengedhetetlenek a speciális röntgenberendezések. De a humánpiacon is rátaláltak egy új üzleti lehetőségre: az akár 20-25 évig használt röntgenek jelentős része még mindig filmes technológiával dolgozik. Így felkerült a palettára a régi készülékek digitálissá alakítása, ezt az új gépek áránál lényegesen olcsóbban végzik el.

A cég a fejlesztéseit egy 16 millió forintos uniós pályázat kivételével önerőből finanszírozza. A 16 fős, tervezőkből és értékesítőkből álló csapatnak a válság alatt sem kellett a fejlesztéseket visszafognia. Míg a 90-es években a tulajdonosok lakásaira bejegyzett jelzáloghitelekkel tudtak csak elindulni, a stabilan működő cégnek a bankok ma már örömmel nyújtanak hitelkeretet. Ezt a működéshez nem kell igénybe venniük, nagyon jól jön viszont a jellemzően 3-5 százalékos ajánlati és legalább 10 százalékos teljesítési biztosítékokhoz szükséges bankgaranciák teljesítéséhez.

SOK KICSI SOKRA MEGY
Mivel a mikro-, kis- és középvállalatokból álló hazai medikai ipar egésze a Control-X-éhez hasonló kihívásokkal küzd, létrehozták a Magyar Medikai Gyártók és Szolgáltatók Klaszterét (MediKlaszter). Az orvostechnikai kkv-k nagyjából 10 ezer főt foglalkoztatnak, 200 vállalkozás alkotja az iparág nagy részét. A MediKlaszter 34 tagvállalatának tavalyi árbevétele 24 milliárd forintot tett ki, ez 14 százalékkal több az előző évinél - tájékoztatta lapunkat Steiner Arnold, a MediKlaszter elnöke. A bevétel fele exportból származik.

A hazai vállalatok egyre szorosabban működnek együtt: a Control-X legújabb digitális készülékét a Philipsnek és a Siemensnek is dolgozó Mediagnost Kft.-vel (Doktor Röntgen - Figyelő, 2012/23. szám) közösen fejlesztette, és a cég termékeit az Innomed Medical Zrt. is forgalmazza. Utóbbi társaság röntgen-összeállításokhoz szükséges generátorokat is gyárt, amelyeket pedig a Control-X használ. Segítséget jelenthet az is, hogy az orvosi képalkotásban egyre fontosabbá váló PET-berendezések világpiacán 10 százalékot magáénak tudó Mediso Kft. (A gamma-kamerás - Figyelő, 2010/54. szám) gyártmányai már a világ nagy részére elvitték a magyar orvosi műszerek jó hírét.


Kovács Zsigmond
■ 64 éves, 1971-ben végzett villamosmérnökként a Budapesti Műszaki Egyetemen. Később közgazdaságtanból is képesítést szerzett.
■ A budapesti Medicor volt az első munkahelye, a cég németországi képviseletéhez került 1974-ben, majd 1987-ben az Egyesült Államokba. 1992 óta a Contol-X Medical Kft. többségi tulajdonosa, ügyvezetője.
■ Nős, felesége közgazdász, ma leginkább 5 unokája útját egyengeti. Két közgazdász fia van, az idősebb az EU szakértője Brüsszelben, a fiatalabb ügyfélkapcsolati igazgató a Master­Card magyarországi irodájában.
■ Hobbija: utazás, vitorlázás, tarokk.


Néhány mondat...
a magyar gazdaságpolitikáról:
■ Sok szó esik a magyar tulajdonú kkv-k helyzetbe hozásáról, de kevés történik. Nem támogatásra, hanem egyenlő versenyfeltételekre lenne szükség, hogy a hazai kkv-k is eséllyel indulhassanak a tendereken a multinacionális cégek mellett. Szükséges lenne a fejlesztési célok kijelölése. Minden iparágat nem lehet egyszerre fejleszteni, a sikeres ágazatokat, illetve régiókat kellene kiemelten támogatni, mert ott vannak a kitörési esélyeink.

a bankokról:
Amikor a cég indításához szükség lett volna a segítségükre, nem adtak hitelt. Most már adnának, amikor nem kell. A hitelválság szerencsére nem érinti a társaságot, mert többnyire saját akkumulált tőkével dolgozik, a hiteligényes cégek ma nagyon nehéz helyzetben vannak.

a vagyonáról:
Budai társasházban lakik családjával, a hétvégeket szívesen tölti Tihanyban. Az új Nissan Qashqaiba befér mind az öt unoka. Feleségével és barátaival szeret utazni, ez a legköltségesebb hobbija.

 

mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Kiegyezés a székely–holland sörháborúban

Magyar politikai siker is a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken kiegyezése - állítják kormányzati informátoraink.

Bajban a taxisok réme

Lemondott az Uber elnöke, Jeff Jones, miután a cég háza táján egymást érték a botrányok.

Alternatív valóságok

Igencsak eltérő a NOB és a helyiek véleménye 
a tavalyi ötkarikás játékok hagyatékáról, de a rengeteg gond mellett van azért néhány sikersztori is.

Jönnek az automata áruházak

Egyre több, főként a fizikai világban aktív nagyáruház vezeti be a legkülönfélébb online és elektronikus eladásösztönző praktikákat.

top200