brusszel


Csökkent az adóterhelés Magyarországon

Figyelő Online
2012.10.24  16:01   
mail
nyomtatás
Az OECD-országok többségében tavaly tovább nőttek az állam adóbevételei a 2008-2009-es válság idején tapasztalt csökkenés után - tette közzé szerdán elemzésében a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD).
Magyarországon csökkenést mutatott ki az OECD: tavaly a bevételek a GDP 35,7 százalékát tették ki, míg 2010-ben 37,9 százalékát. A válság előtt, 2007-ben még 40,3 százalék volt ez az arány. Az elemzésben szereplő 29 tagországban - amelynek adatai elérhetők voltak - átlagosan a bruttó hazai termék (GDP) 34 százalékának megfelelő összeget gyűjtött be az állam 2011-ben adók formájában, ami kissé meghaladja az egy évvel korábbi 33,8 százalékot.

A válságot megelőző esztendőben, 2007-ben még 35,1 százalék volt az arány, utána azonban folyamatosan csökkent, mivel a krízis sok országot recesszióba döntött. A vizsgált országok közül húszban nőtt az adóteher, és mindössze hatban csökkent. Magyarország mellett Svédországban és Észtországban csökkentek a legnagyobb mértékben az adók tavaly az előző évhez viszonyítva, a legnagyobb növekedést Chilében, Franciaországban, Csehországban és Németországban regisztrálták. Az OECD-hez tartozó mind a 34 országot figyelembe véve Dániában szedi be az állam a legtöbb adót, a GDP 48,1 százalékát, míg a lista végén Mexikó áll, 19,7 százalékkal.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.