brusszel


Uniós pénzből tanulhatnak pénzügyi ismereteket a középiskolások

Figyelő Online
2012.10.25  08:18   
mail
nyomtatás
Decembertől ingyen tanulhatnak pénzügyi és gazdasági ismereteket a középiskolások az OTP Fáy András Alapítvány új oktatóközpontjában, uniós támogatással - írja a Magyar Nemzet.
Schrankó Péter, az alapítvány ügyvivője a lapnak elmondta: a részvételt egyik korosztály esetében sem kötik előfeltételekhez vagy felvételihez, bárki jelentkezhet. A diákcsoportok mellett szülőknek és tanároknak is kínálnak szakmai programokat, ugyancsak térítésmentesen. Az érdeklődő pedagógusoknak diplomát nyújtó képzést is tudnak nyújtani, mivel az alapítvány korábban együttműködési megállapodást kötött az ELTE-vel, így az egyetem továbbképzésében az idei tanévtől már pénzügyi, gazdasági szakirányt is választhatnak a hallgatók.

A központ felállítására 1,1 milliárd forintnyi uniós támogatást nyertek, amelyet 5-6 milliárd forintnyi saját forrással egészítenek ki az OTP Bank támogatásának köszönhetően. A központ 35-40 fős munkatársi gárdával, 1,7 milliárd forintból indul. A program első két évének költségeit az EU állja, az alapítvány pedig további három évre vállalta a finanszírozást, de az OTP Banknak köszönhetően a hosszú távú működtetés is garantált az ügyvivő szerint.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.