brusszel


Öt százalékkal mehetnek le a kötelező biztosítás díjai

Figyelő Online
2012.10.25  10:44   
mail
nyomtatás
Az idén várhatóan kevesebb mint 500 ezren váltanak biztosítót a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) kampánya során a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) várakozása szerint.
A szövetség csütörtöki közleményében azt írta, szerintük az október 30-án meghirdetendő kgfb-díjak átlagosan 4-5 százalékkal csökkennek 2011-hez képest, a biztosítót váltók száma pedig az idei évben várhatóan már a harmadát sem fogja elérni a három évvel ezelőtt tapasztalt másfélmilliós értéknek. A FBAMSZ szerint ennek oka egyrészt az, hogy aki tehette, az előző években már optimalizálta biztosítását. Másrészt immár több mint félmillió autósnak eleve nem az év végén, hanem évközben van a biztosítási évfordulója.

Emellett akkor, amikor az átlagos éves díjszint nem éri el egyetlen tankolás árát, az egyes díjak közti különbség a többség számára már valóban elhanyagolhatóvá válik. A közlemény szerint a kárstatisztikák kedvező alakulása és a folytatódó éles piaci verseny miatt egyes szegmensekben az idén is folytatódhat a kötelező díjak esése. A szövetség szerint az idei törvényváltoztatás bevezeti ugyan a beazonosítást megkönnyítő kártörténeti azonosító számot, ám ennek az idei kampányban még nem lesz, nem lehet számottevő szerepe. A közleményben megjegyzik, a díjhirdetés időpontjának tetszőlegessé válásával jövő januártól teljessé válik a kgfb-piac liberalizációja. A díjhirdetés jövőbeli szabadsága számos félreértéssel szemben ugyanakkor ezt a kampányt semmilyen formában nem befolyásolja.

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás lecserélése változatlanul csak évente egy alkalommal, a biztosítás évfordulójakor lehetséges. Megjegyzik, az évforduló sokaknak már évközi, azaz nem január elsejére esik, és az is fontos feltétel, hogy váltani továbbra is csak szabályszerű felmondás esetén lehetséges. A tájékoztatás szerint lényeges újdonság, hogy akinek 2013 februárja után lesz a kötelező biztosítási évfordulója, az az idei kampányban már nem válthat. Olyan ajánlatot ugyanis nem fogadhatnak el a biztosítók az új szabályozás szerint, amely az ajánlattétel napjától számított 60 napnál későbbi időpontra vonatkozik. Ennél későbbi időpontra ugyanakkor a jövő évben már amúgy sem látható előre, milyen tarifák lesznek éppen érvényben. A szövetséget 1991-ben 13 alkuszcég hozta létre, jelenleg 91 tagja van.
MTI
mail
nyomtatás
címkék: Biztosításkgfb

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.