brusszel


Gyakornoki program indul uniós pénzből

Figyelő Online
2012.10.25  12:10   
mail
nyomtatás
Két újabb foglalkoztatási program indul pályakezdő fiataloknak uniós forrásból, a pályázatokat még ebben az évben, de legkésőbb a jövő év elején kiírják - jelentette be Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatásért felelős államtitkára.

A gyakornoki program keretében mikro-, kis- és középvállalkozások kaphatnak kilenc hónapig teljes vagy részleges bér- és járuléktámogatást, ha gyakornokot vesznek fel. A keret 8,5 milliárd forint, ez a tervek szerint 4000 és 10 000 közötti fiatal elhelyezkedését segíti majd - közölte az államtitkár.

A másik konstrukció keretében a létszámukat bővíteni kívánó non-profit szervezetek fiatal, elsősorban pályakezdő munkanélküliek alkalmazásához kaphatnak bértámogatást 12 hónapon keresztül. A tervezett 5 milliárd forintból 1600-2700 fiatal munkába állása támogatható. Ezt a pályázatot a hat konvergencia régióban írják majd ki.

Mindkét program során új munkahelyeket kell létrehozni, a programok a munkához kapcsolódó béreket és járulékokat, a mentorálást, valamint a munkahely létrehozásához szükséges eszközbeszerzést is támogatják - emelte ki Czomba Sándor. Ahogy az Európai Unió országaiban, Magyarországon is gond a fiatalok magas munkanélkülisége. A kormány ezért az elmúlt hónapokban több olyan lépést tett, ami kifejezetten a pályakezdő fiatalok munkához jutását segíti - közölte az államtitkár.

Czomba Sándor emlékeztetett: az Első munkahely garancia program keretében október közepéig több mint 8000 kérelem érkezett be, 6627 pályakezdő pedig már munkába is állt. Az eddig megítélt támogatás összege csaknem 3,2 milliárd forint. Összesen körülbelül 7500 fiatal tud majd elhelyezkedni a támogatás segítségével, soha ilyen gyorsan és ilyen nagy számban pályakezdők még nem helyezkedtek el Magyarországon - tette hozzá.

A lakhatási támogatással kapcsolatban az államtitkár elmondta: eddig több mint háromezren érdeklődtek a munkaügyi központokban, 116 kérelmet már beadtak, ennek több mint felét pályakezdők. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legutóbbi jelentése szerint a munkaerőpiacon csak kis létszámban jelenlévő 15-24 éves korosztályból kerül ki munkanélküliek 19,2 százaléka. A június és augusztus közti három hónapban a korcsoport 29,1 százalékos munkanélküliségi rátája 3,1 százalékponttal volt magasabb az egy évvel korábbinál, a foglalkoztatási rátája pedig 0,2 százalékponttal, 18,4 százalékra mérséklődött.


MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.