brusszel


Demján a takarékszövetkezeteket propagálja

Figyelő Online
2012.10.25  13:52   
mail
nyomtatás
A kizárólag hazai tulajdonban lévő szövetkezeti hitelintézetek megfontolt hitelezési gyakorlatuknak köszönhetően a működésükhöz szükséges pénzforrásokat saját erőből biztosítják, nyereségük pedig itthon marad, az országot gyarapítja - mondta Demján Sándor, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) elnöke csütörtökön Tatabányán, ahol az OTSZ a Takarékossági Világnap alkalmából tartott ünnepséget.
A rendezvényen elismerést vehettek át a gazdasági mutatók alapján legeredményesebb pénzintézetek; a Hartai és a Kunszertmártoni Takarékszövetkezet, valamint a dél-dunántúli Hungária Takarék Takarékszövetkezet. Az ünnepségen az OTSZ Elnöksége 70 kitüntetést adományozott a Takarékszövetkezeti Integráció tagszervezeteiben dolgozóknak.

Az eseményre kiadott közlemény szerint a 129 szövetkezeti hitelintézet 1800 fiókkal rendelkezik, ami több mint fele az összes többi pénzintézet által működtetett fiókok számának, s a települések egyharmadán kizárólagos pénzügyi szolgáltatók.

A szövetkezeti hitelintézetek piaci részesedése az 1640 milliárd forintos mérlegfőösszeg alapján 5 százalék körüli. A betétek állománya meghaladja a 1370 milliárd forintot, a nettó hitelállomány értéke 740 milliárd forint, a saját tőke nagysága eléri a 132 milliárd forintot. Az integrált takarékszövetkezetek jelentős szabad forrással rendelkeznek, hitel-betéti arányuk 55 százalék, szemben a kereskedelmi banki szektor még mindig több mint 130 százalékos arányával. Az OTSZ hálózatába tartozó takarékszövetkezetek a háztartási forint betétgyűjtésben közel 20 százalékos részesedéssel bírnak és hasonló az arányuk a mezőgazdasági hitelezésben, az önkormányzati számlavezetésben és a bank-automaták üzemeltetésében.

A szövetkezeti hitelintézetek piaci részesedése az 1640 milliárd forintos mérlegfőösszeg alapján 5 százalék körüli. A betétek állománya meghaladja a 1370 milliárd forintot, a nettó hitelállomány értéke 740 milliárd forint, a saját tőke nagysága eléri a 132 milliárd forintot.Az integrált takarékszövetkezetek jelentős szabad forrással rendelkeznek, hitel-betéti arányuk 55 százalék, szemben a kereskedelmi banki szektor még mindig több mint 130 százalékos arányával. Az OTSZ hálózatába tartozó takarékszövetkezetek a háztartási forint betétgyűjtésben közel 20 százalékos részesedéssel bírnak és hasonló az arányuk a mezőgazdasági hitelezésben, az önkormányzati számlavezetésben és a bank-automaták üzemeltetésében.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Trump harca

Egyelőre nem sok sikert könyvelt el a tabudöntögető új amerikai elnök, ami a gazdaságélénkítési tervére is árnyékot vet.

Mankó a hitelzűrzavarban

Fogyasztóbarát bankkölcsön

Bankból a katedrára

Rekordszámú gyereket sikerült elérni az idén a pénzügyi tudatosságra nevelő programmal.

A nagy meglepetés

Lakossági állampapír-vásárlás

top200