brusszel


Tiltakoznak a tudósok: erre senki sem számított

Figyelő Online - Kovács Gábor, Sárvári Balázs
2012.10.26  09:47   
mail
nyomtatás
Világhírű tudósok nyílt levélben tiltakoznak a kutatás-fejlesztésre szánt támogatások megnyirbálása ellen az új Uniós költségvetés elfogadásának előestéjén.

 

Negyvenkét Nobel-díjas és 5 Fields Medallal (a matematikai Nobel) kitüntetett tudós írta alá azt a nyílt levelet, amely a kutatás-fejlesztésre szánt pénzek várható csökkentése ellen emel szót. Az Európai Bizottság 80 milliárd euró elkülönítését javasolja a következő, 2014-2020 közti ciklusra, de sokan attól tartanak, a végső szám ennél 10-15 milliárddal kisebb lehet. Az EU új költségvetését november 22-én és 23-án Brüsszelben tárgyalják az Unió állam- és kormányfői.

A levél aláírói között szerepel Sidney Altman mikrobiológus, Werner Arber genetikus, Cédric Villani matematikus, valamint 4 közgazdász is: Aumann, Hershko, Kydland és Mortensen, akik valamennyien az elmúlt 10 évben vehették át a Nobel-díjat. Közösen emlékeztetik a döntéshozókat a 2000-ben kitűzött céljukra: „2010-re Európa lesz a világ legdinamikusabb tudás-alapú gazdasága". A tudósok szerint ezt a célt mind a mai napig nem sikerült elérni. Kiemelik, hogy Európa a tudomány több területén is élen jár, ám a kontinens versenyképességét és jövőbeni jólétét kizárólag az biztosíthatja, ha a tudást kézzelfogható termékekké, szolgáltatásokká, termelési eljárásokká átalakítják.

Arra is felhívják a figyelmet, hogy a világ tudományos piacán nagy a kereslet a kiemelkedő tehetségekre. Európa nem engedheti meg magának, hogy elveszítse legjobb kutatóit és tanárait, sőt, meg kellene próbálnia magához vonzania más országok tehetséges fiataljait. Érvelésük szerint a kutatás-fejlesztésre szánt pénzek csökkentésével Európa azt kockáztatja, hogy elveszít egy teljes nemzedéknyi tehetséges tudóst.

Az Európai Tudományos Tanács, mely a kontinens legjobb kutatóit támogatja, világszerte elismerésre tett szert az elmúlt időszakban. A legfontosabb kutatások Uniós szintű támogatása kiegészíti és hatékonyabbá teszi a tagállamok által nyújtott támogatások rendszerét, ezért fenntartása, vagy inkább kibővítése elengedhetetlen feltétele a sikeres Európa létrejöttének. A tudósok szerint a brüsszeli csúcstalálkozón arról születik majd döntés, hogy „mi lesz a tudomány szerepe a jövő Európájában".

mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Megújul a Figyelő

Magyarország egyik legrégebbi és legnagyobb presztízsű gazdasági hetilapja, a Figyelő erősíteni kívánja médiapiaci pozícióját.

Bíróság elé állíthatják Netanjahu feleségét

A rendőrség Sara Netanjahunak, az izraeli miniszterelnök feleségének a bíróság elé állítását javasolja

top200