brusszel


Kisebb bevétel és eredmény az Ericssonnál

Figyelő Online
2012.10.26  12:00   
mail
nyomtatás
Csökkent az Ericsson bevétele és eredménye az idei harmadik negyedévben, az értékesítés 2 százalékkal, 54,6 milliárd svéd koronára mérséklődött, a nettó eredmény pedig 42 százalékkal, 2,2 milliárd svéd koronára esett az előző év azonos időszakához képest.
A cég közlése szerint az első háromnegyed évben a bevétel 160,8 milliárd korona volt, szemben az egy évvel korábbi 163,3 milliárd koronával. A nettó eredmény viszont 11,1 milliárd koronáról 12,2 milliárd koronára emelkedett. A társaság tájékoztatása szerint a harmadik negyedévben a hálózati üzletág teljesítménye visszaesett az előző év azonos időszakához képest: Európa egyes részein, s Kínában, Koreában és Oroszországban is csökkentek az eladások.

Mindezt részben ellensúlyozta az erőteljes növekedés Észak-Amerikában. A globális szolgáltatások üzletág értékesítése 19 százalékkal nőtt az előző év hasonló időszakához képest, s nőtt a szegmens üzemi árrése is az előző negyedévhez viszonyítva. A negyedéves nettó eredményt azonban alapvetően az befolyásolta, hogy a hálózati üzletágnak alacsonyabb volt nyereségessége. Az Ericsson ugyanakkor úgy véli, hogy az iparág számára a hosszú távú pozitív fejlődés alapjai továbbra is stabilak.

Napjainkban már egy milliárd okostelefon van a világon, és ez a szám 2017-re a várakozások szerint eléri a három milliárdot. Az új készülékek és alkalmazások bevezetése magasabb szintű fogyasztói elvárásokkal jár a hálózatok teljesítménye és minősége tekintetében. Ez pedig növeli a technológia, a szoftverek és szolgáltatási képességek iránti keresletet. Ugyanakkor továbbra is látható a makroökonómiai lassulás, amely a világ egyes részein óvatosabb költésre ösztönzi a hálózatüzemeltetőket.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Kiegyezés a székely–holland sörháborúban

Magyar politikai siker is a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken kiegyezése - állítják kormányzati informátoraink.

Bajban a taxisok réme

Lemondott az Uber elnöke, Jeff Jones, miután a cég háza táján egymást érték a botrányok.

Alternatív valóságok

Igencsak eltérő a NOB és a helyiek véleménye 
a tavalyi ötkarikás játékok hagyatékáról, de a rengeteg gond mellett van azért néhány sikersztori is.

Jönnek az automata áruházak

Egyre több, főként a fizikai világban aktív nagyáruház vezeti be a legkülönfélébb online és elektronikus eladásösztönző praktikákat.

top200