brusszel


Novemberben debütál az iPad Mini kínai megfelelője

Figyelő Online
2012.10.26  12:04   
mail
nyomtatás
Novemberben mutatja be a kínai Goophone cég az iPad Mini kínai megfelelőjét, a GooPad Minit, ami ugyan kevesebbet tud majd amerikai testvérénél, ám ennek megfelelően ára is töredéke lesz annak - írta többek között a qq.com, az egyik legolvasottabb kínai hírportál.
A GooPad Mini nyolc inches képernyővel, 1024x768 megapixeles kijelzővel, nyolc gigabájt tárolókapacitásal, kettős kamerával rendelkezik majd, külsejében tökéletes mása az Apple által a héten bemutatott iPad Mininek. A technológiai újításokban jártas hozzáértők szerint "a legjobb másolat a piacon", tudását illetően ugyanakkor minden bizonnyal nem veszi majd fel a versenyt az Apple gépével, s lényeges különbség az is, hogy a GooPad Minin Android operációs rendszer fut majd.

Az iPad Mini-hasonmás leginkább ára miatt lehet vonzó a vékonyabb pénztárcájú vásárlóknak, míg az Apple ugyanis 329 dollárért kínálja termékét, a GooPad Mini mindössze 99 dollárba kerül majd. Kérdést vet fel ugyanakkor a Goophone termékének elnevezése, - a gyártó honlapján közöltek szerint - ugyanis annak "nagytestvérét", a GooPadet nem forgalmazta a vállalat. A táblagépet az a kínai cég dobja a piacra, mely az iPhone 5 mását, a GooPhone i5-öt is készítette, sőt azt amerikai társának debütálása előtt értékesíteni kezdte.

Bár az Apple eddig nem jelentette be, hogy perelné a termékeit rendkívül gyorsan másoló és a hasonlóságot még csak takarni sem próbáló kínai vállalatot, az internetes hírek szerint a Goophone fontolgatja, hogy pert indít az amerikai technológiai óriás ellen. Ahogyan a Goophone fogalmaz: a GooPhone i5 "független kutatás és fejlesztés eredményeként" született meg, így jogi lépéseket tervez az Apple ellen, ha az elkezdi az iPhone 5 árusítását a kelet-ázsiai országban.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Kiegyezés a székely–holland sörháborúban

Magyar politikai siker is a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken kiegyezése - állítják kormányzati informátoraink.

Bajban a taxisok réme

Lemondott az Uber elnöke, Jeff Jones, miután a cég háza táján egymást érték a botrányok.

Alternatív valóságok

Igencsak eltérő a NOB és a helyiek véleménye 
a tavalyi ötkarikás játékok hagyatékáról, de a rengeteg gond mellett van azért néhány sikersztori is.

Jönnek az automata áruházak

Egyre több, főként a fizikai világban aktív nagyáruház vezeti be a legkülönfélébb online és elektronikus eladásösztönző praktikákat.

top200