brusszel


Magyarország a biomasszára összpontosít

Figyelő Online
2012.10.26  14:03   
mail
nyomtatás
A szilárd biomassza lesz előreláthatólag a legnagyobb arányban hasznosított megújuló energiaforrás Magyarországon – mondta Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) agrárgazdaságért felelős államtitkára egy pénteki gödöllői tanácskozáson
Az államtitkár a minisztérium Mezőgazdasági Gépesítési Intézetének (MGI) szervezésében Vidékfejlesztés és bioenergetika címmel tartott konferencián beszélt, amelyhez kapcsolódva avatták fel az MGI új pelletüzemét, valamint pelletkazánját. Magyarország biomasszakészlete 350-360 millió tonnára tehető, amiből 105-110 millió tonna elsődleges – növényi – biomassza évente újratermelődik, az energiaszektor azonban ennek mindössze három százalékát használja fel – hívta fel a figyelmet az államtitkár.

A megújuló energiák, és azon belül is a biomassza melletti kormányzati elköteleződést mutatja, hogy három jelentős stratégia is tartalmazza az ezzel kapcsolatos terveket: a Megújuló Energia – Magyarország Megújuló Energia Hasznosítási Cselekvési Terve 2010-2020, a Nemzeti Energiastratégia 2030-ig, valamint a Nemzeti Vidékstratégia. A 2030-ig szóló Nemzeti Energiastratégia a megújuló energiákon belül is kiemelt szerepet szán a biomasszának, a fenntartható energiaellátás érdekében a megújuló energia aránya a primerenergia-felhasználásban a mai 7 százalékról 2030-ig 20 százalék közelébe emelkedik.

A megújuló energiaforrásokon belül prioritást kapnak a biogáz- és biomassza-erőművek, valamint a geotermikus energiahasznosítás formái. Czerván György kiemelte: "a vidéki energiaellátás esetében a decentralizált, kisebb kapacitású, helyi nyersanyagbázisra épülő és helyi igényeket kiszolgáló, kis szállítási igényű biomassza-, illetve biogázerőművek megvalósítását tartjuk reálisan megvalósíthatónak és támogatandónak".

Hozzátette: a programok megvalósításában az MGI-nek kiemelt szerepe van. Az MGI új pelletüzeme, illetve -kazánja 100 százalékban támogatott, uniós forrásból megvalósuló beruházás keretében mintegy 160 millió forintból jött létre, a fejlesztés révén egy 400, illetve egy 500 kW-os kazán állt munkába, valamint egy óránként 500 kilogramm pelletet előállító gépsor. A beruházással az intézet fűtésnek harmadát fedezik, mintegy 100 ezer köbméter földgáz kiváltásával.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Ötvenmilliárd feletti tőke a startupoknak

Az új ciklus első Európai Uniós forrásból finanszírozott kockázati tőkebefektetése a debreceni Insimu Patient volt, amely tőkét kapott a Hiventurestől.

Budapesti konferenciával indul a FabLaBNet

Az Európai Unió által támogatott új projekt, a FabLabNet március 28-án indul a partnerek által közösen, 3D-nyomtatott alkatrészekből épült rakéta jelképes kilövésével..

Kaposváron oktatják a jövő startup vállalkozóit

Európában is egyedülálló digitális oktatási platformmal és a diploma mellett akár befektetési lehetőségekkel is várja a Kaposvári Egyetem 2017-ben hallgatóit.

Másfél milliárd 6 erős nagyprojektre

A Bay Zoltán Kft. másfél milliárd forintnyi magas hozzáadott értékű kutatási, fejlesztési és innovációs projektek fejlesztését kezdi meg.

top200