Az amerikai cégeknek még csak közel a fele ismertette harmadik negyedévi eredményét, de a New York-i tőzsde jövő heti trendjét elsősorban nem ez, hanem a közelgő elnökválasztásokkal kapcsolatos hírek és az októberi munkanélküliségi adat befolyásolja, amelyet pénteken publikálnak - áll a Reuters szombati összesítésében.
Az Egyesült Államokban november 6-án tartják az elnökválasztást, a legutóbbi felmérések szerint szoros küzdelem várható. A héten az S&P 500 index 1,5 százalékkal, a 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 1,8 százalékkal, a technológiai részvényeket tömörítő Nasdaq mutató 0,6 százalékkal gyengült, elsősorban a csalódást keltő negyedéves vállalati nyereségadatok miatt. Elemzők előrejelzése szerint októberben 124 ezer új munkahely jött létre a mezőgazdasági ágazaton kívül.
Ez 10 ezerrel több, mint szeptemberben, de a munkanélküliségi ráta 7,9 százalékra emelkedett a szeptemberi 7,8 százalékról, ami 2009 januárja óta a legalacsonyabb volt. Megfigyelők szerint, ha az októberi foglalkoztatási adat bármelyik irányba lényegesen eltérne a várakozásoktól, az befolyásolhatja az elnökválasztás eredményét.
Eddig az amerikai cégek valamivel több mint a fele hozta nyilvánosságra negyedéves eredményét, és a jövő héten is sok vállalat ismerteti adatát, köztük a DJIA-tag Chevron és a Pfizer, valamint az S&P 500 indexben található Visa, a Ford Motor vagy a Starbucks.A S&P 500 indexben szereplő cégek 54 százaléka közölte eredményeit eddig, 62,5 százalékuk a vártnál jobb háromhavi adatokat ismertetett, ami azonban kisebb az elmúlt négy negyedév időarányos átlagánál. Mindössze 37 százalékuk jelentett elemzői becslésnél nagyobb bevételt a szeptember végével záródott három hónapról. Ez jóval elmarad az utóbbi négy negyedév 55 százalékos átlagától.
Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.
A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.
Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.
A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.