brusszel


Környezetvédelmi informatikai fejlesztés a Tiszántúlon

Figyelő Online
2012.10.29  16:08   
mail
nyomtatás
Az Új Széchenyi Terv csaknem 300 millió forintos támogatásával korszerű, EU- kompatibilis, környezetvédelmi informatikai adatbázist építettek ki a Tiszántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőségnél (Tikötevife), valamint öt partnerintézményénél. Jelenleg uniós közbeszerzés keretében keresik azt a céget, amely feldolgozza és hozzáférhetővé teszi az adatokat - közölte Kelemen Béla, a Tikötevife igazgatója.
A fejlesztés kapcsán az igazgató megjegyezte: jelenleg nehezen hozzáférhető, bizonytalan pontosságú, más-más térinformatikai rendszerben kezelhető, számos esetben pontatlan térinformatikai rendszerrel dolgozik az Európai Unió több intézménye. Ráadásul az eddig kiépült térinformációs infrastruktúra nem egységesen szabályozott - fűzte hozzá. Kelemen Béla szerint ez megnehezíti a hazai hatósági feladatok ellátását és az összeurópai rendszerhez való illeszkedést is. A szakmailag megfelelő és a jogszabályoknak is eleget tevő döntések előkészítéséhez, meghozatalához hatékony, egységes térinformatikai infrastruktúrára van szükség.

Ezért épít ki új, egységes adatbázisokon és szabályozáson alapuló térinformatikai rendszert a Tiszántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség, valamint öt partnerintézménye: a Tiszántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság, az Észak-Magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság, a Hortobágyi Nemzeti Park, a Bükki Nemzeti Park és a gyöngyösi Károly Róbert Főiskola - tette hozzá az igazgató. A projekt előkészítésére 17 millió forint pályázati pénzt használtak fel. A fejlesztés jelenlegi szakaszában 287,3 millió forintból a szükséges téradat infrastruktúrához igazodó hardverhálózatot (számítógépeket és tartozékaikat), egyedi számítógépes programokat (szoftvereket) szereztek be, illetve uniós közbeszerzési eljárással választják ki azt a céget, amelyik feldolgozza és hozzáférhetővé teszi majd az adatokat - tette hozzá.

Kelemen Béla elmondta azt is, hogy a beruházás eredményeként az Európai Unió elvárásaihoz és szabályozásához igazodó térinformatikai adatbázis és rendszer jön létre a felügyelőségen és a hozzákapcsolódó intézményekben. Ez egyfajta mintaprojekt is, amelyet később a teljes hazai közigazgatási rendszerre ki tudnak terjeszteni.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.