brusszel


Sandy nem ingatja meg Amerika gazdaságát

Figyelő Online
2012.10.30  08:06   
mail
nyomtatás
Elemzők szerint nem valószínű, hogy az Egyesült Államok keleti partvidékét fenyegető Sandy hurrikán hatása tetten érhető lesz az amerikai gazdaság negyedik negyedéves teljesítményében.
A szupervihar átmeneti nehézségeket okoz a vállalkozásoknak, a közlekedésben és a fogyasztásban, hosszabb távon azonban nem lesz hatással a gazdaságra. A hurrikán miatti lassulás után a gazdasági bővülés várhatóan visszanyeri ritmusát, ahogy megkezdődik a helyreállítás - fogalmazott Mark Zandi, a Moody's Analytics vezető közgazdásza. Feltételezve, hogy a vihar csak néhány napra zavarja meg a rendet és nem keletkeznek jelentős károk az infrastruktúrában, nem kell arra számítani, hogy a hurrikánnak jelentős országos hatása lesz a gazdaságban - tette hozzá az elemző.

Előzetes becslések szerint a szupervihar okozta károk 10 és 20 milliárd dollár közötti összegre rúgnak majd, ez azt jelenti, hogy a Sandy nagyobb pusztítást okoz a tavalyi Irén hurrikánnál, amely miatt 15,8 milliárd dollárnyi kár keletkezett. A pusztítás azonban súlyosabb lehet, ha a vihar károkat okoz egy kikötőben vagy például egy olajfinomítóban - jegyezte meg a Moody's szakértője.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.