brusszel


Csúcsot döntött a magyar k+f költés tavaly

Figyelő Online
2012.10.30  08:10   
mail
nyomtatás
A 2009-es nagy ugrás után 2010-ben megtorpantak, majd 2011-ben újra érdemben nőttek a kutatás-fejlesztési (k+f) célú költések Magyarországon: tavaly k+f-re folyó áron 336,5 milliárd forintot fordítottak, ami a GDP 1,2 százaléka, s ez - az 1990-es 1,6 százalék mögött - az utóbbi 21 év legjobb eredménye - írta a Napi Gazdaság.
A kutatóhelyek száma 0,6 százalékkal, a k+f célú létszám 2,6 százalékkal bővült, így 2011-ben mintegy 37 ezer kutató és 18,5 ezer kutatási segéd- és egyéb személyzet tevékenykedett a Központi Statisztikai Hivatal előzetes adatai alapján.

A lap megjegyzi, hogy a költésnövekedés elsősorban az uniós források bővülésének eredménye, ami ellensúlyozta az állami források stagnálását. A központi büdzséből e célra fordított összeg ugyanis csak 5 százalékkal, 128 milliárd forintra nőtt. Infláció felett, 9 százalékkal (160 milliárd forintra) emelkedtek a vállalkozások k+f ráfordításai, így a cégek finanszírozásban betöltött szerepe 47,5 százalékra nőtt, míg a költségvetésé 38,1 százalékra csökkent (igaz, utóbbi magasabb, mint a 35 százalékos uniós átlag).

A külföldről, elsősorban az EU-tól származó k+f források aránya 13,4 százalék (45,3 milliárd forint) volt. Az összes k+f ráfordítás 45 százalékát kísérleti fejlesztésekre, 21 százalékát alapkutatásokra költötték. Az ágazatok közül tavaly is a gyógyszergyártásé volt a vezető szerep (49,2 milliárd forint ráfordítással), de a számítógépek és elektronikai optikai termékek, valamint a járműgyártás területén is 15 milliárd forintnál többet költöttek k+f-re - írta a Napi Gazdaság.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Ötvenmilliárd feletti tőke a startupoknak

Az új ciklus első Európai Uniós forrásból finanszírozott kockázati tőkebefektetése a debreceni Insimu Patient volt, amely tőkét kapott a Hiventurestől.

Budapesti konferenciával indul a FabLaBNet

Az Európai Unió által támogatott új projekt, a FabLabNet március 28-án indul a partnerek által közösen, 3D-nyomtatott alkatrészekből épült rakéta jelképes kilövésével..

Kaposváron oktatják a jövő startup vállalkozóit

Európában is egyedülálló digitális oktatási platformmal és a diploma mellett akár befektetési lehetőségekkel is várja a Kaposvári Egyetem 2017-ben hallgatóit.

Másfél milliárd 6 erős nagyprojektre

A Bay Zoltán Kft. másfél milliárd forintnyi magas hozzáadott értékű kutatási, fejlesztési és innovációs projektek fejlesztését kezdi meg.

top200