brusszel


Árban és minőségben is megelőzik az Iphone-t?

Figyelő Online - Bucsky Péter
2012.10.31  06:20   
mail
nyomtatás
Az egymilliárd felhasználós kínai piacon a többséghez el sem jut az iPhone. Mire az Apple megérkezik, a helyi konkurencia árban és minőségben is leelőzheti.

Kínai telefonáló. Az iPhone csak álom marad?

Hiába gyártják a kezdetek óta Kínában az iPhone-okat, még mindig nem olyan egyszerű ott hozzájutni. Ebben szerepet játszik, hogy az 1,4 milliárdnyi lakos csak három szolgáltató közül választhat. Közülük elsőként a China Unicom 2010-ben szerződött az Apple céggel, és kétéves megállapodásuk most jár le. Az amerikai cég modellje, amely alapján a szolgáltatók a drágább előfizetési díjakból fedezik a készülékek árát, nem jött be az Unicomnak, így kemény tárgyalások zajlanak még az Apple-lel a forgalmazásról. Erős az Unicom pozíciója, hiszen 220 millió felhasználóval büszkélkedhet, ebből 60 millió 3G-t használ.

A China Mobile, a legnagyobb szolgáltató saját 3G-szabványt használ, TD-SCDMA rendszerében pedig egyszerűen nem is lehet használni az Apple termékét, ahogy az egyedi 4G rendszerében sem. Piaci pletykák szerint már megindultak a tárgyalások, de egy éven belül nem várható, hogy beszerelik a hálózat eléréséhez szükséges csipeket a telefonokba. Pedig a China Mobile a világ legnagyobb mobilcége, nem kevesebb mint 680 millió ügyfele nélkül nem lehet a kínai piacon nagyot szakítani. A harmadik helyi szolgáltatónak, a China Telecomnak 144 millió ügyfele van. Ők azonban csak március óta kínálják az Apple termékeit.
Erősít a nagy hármas is
Az Apple nemcsak az iPhone 5-tel, hanem immár az iPad vadonatúj, negyedik generációjával, sőt a kisebb képernyős iPad Mini táblagéppel is támad a világpiacon. Az Egyesült Államokban a lakosság 22 százalékának van már tabletje, és ezek 52 százaléka Apple készülék. A szeptember végén véget ért negyedévben a cég 14 millió iPadet adott el, 26 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Nem alszik közben a Microsoft sem, amely az utóbbi évek legnagyobb dobását hajtja végre: a Windows 8 program és az erre épülő Microsoft táblagép minapi indulásával megvalósítja, hogy mind az asztali masinák, mind a noteszek és tabletek, mind pedig az okostelefonok (például a Nokiák) ugyanazt a rendszert használhatják. A Google viszont most kissé lemaradóban van, hiszen Nexus okostelefonja egyéves, és Nexus 7-es táblagépe is tavasz óta kapható. De lehet, hogy heteken belül itt is változás lesz, így akár a magyar, akár az ázsiai piacokon is igen izgalmas karácsonyi szezon vár a kütyübarátokra.
Mindezek ellenére Kína így is az iPhone második legnagyobb piaca. Ennek dacára az amerikai cég nem teljesít túl jól a világ legnépesebb országában, a 2012-es második negyedévben csupán 8 százalékos részesedést tudott felmutatni az okostelefonok eladásából. Pedig a piac egyre nő, jelenleg havi 1,1 százalékkal. Ráadásul nyárra a második negyedévben eladott 87 millió készülék 51 százaléka volt már okostelefon. Azaz Kína e téren (is) beérte Nyugat-Európa nagyobb országait.

Kínában két-három hónapba is telhet a hivatalos engedélyek beszerzése, és így jó esetben is csak most, novemberben indulhat az iPhone 5 hivatalos értékesítése. Ám a 800-1000 dollárra várt ár túl magas. (Jelenleg a kártyafüggetlen iPhone 5-ös nálunk 250-300 ezer forintba kerül.)



A KIHÍVÓK
Kínában igazi okostelefonláz van, immár a világon eladott minden negyedik okos készülék itt talál gazdára, a piacot pedig 60 százalékban helyi márkák fedik le (néhány modelljüket lásd külön). A Meizu egykor csak MP3-lejátszókat készített, majd saját operációs rendszert és ökoszisztémát fejlesztett három éve piacra dobott okostelefonjaihoz.

Szintén saját rendszert futtat a Xiaomi, az Androidot dolgozták át egy zártabb rendszerré. A cég legújabb telefonjának első 600 darabját azok vehették meg, akiket sorsoláson választottak ki. Bő egy év alatt, 2011 októberétől máig több mint 3,5 millió darabot értékesített a Xiaomi. Különleges marketingmodelljük része, hogy online aukciók keretében teszik elérhetővé a készülékeket. Ilyen módon áprilisban például 12 perc alatt nem kevesebb mint 150 ezret tudtak eladni modelljeikből. Mindkét társaság csúcsmobilja négymagos processzort futtat, másfélszeres sebességgel, mint az iPhone 5 
a maga kétmagos ARM CPU-ját. Ezeket a készülékeket viszont nem lehet az anyaországon kívül kapni. Nagy szerepet játszhat ebben, hogy a Meizu és a Xiaomi telefonok elképesztően sok dologban hasonlítanak az Apple termékeire, és nyilván nem szeretnének a Samsungéhoz hasonló szabadalmi pereskedésekbe keveredni.

A TERJESZKEDŐK
Az immár nálunk és Európa-szerte is jól ismert Huawei és ZTE cég viszont szeretne terjeszkedni. Ám az Egyesült Államokban nehezíti a helyzetüket, hogy a képviselőház belbiztonsági vizsgálóbizottsága nemrég nemzetbiztonságilag kockázatosnak ítélte a kínai technológiai társaságokat. Nem tudni még, hogy ez a döntés csak a cégfelvásárlásokat akadályozza és a kormányzati szerveket tiltja el a kínai vállalatok termékeinek vételétől, vagy esetleg a fogyasztói készülékek piacára is kihat-e a jövőben.

Az okostelefon-piacra mindenesetre a ZTE az Android mellett új platformhoz is gyártana készüléket. Ez az év végén jelenhet meg – egyelőre csak Kínában –, és a Mozilla fejlesztését, a nyílt forráskódú Firefox OS-t futtatja majd.

Kínában a többség azonban nem a fent emlegetett drágább készülékeket veszi, hanem például a Samsung mögött második helyen álló Coolpad termékeit. A legegyszerűbb androidos okostelefonokhoz hihetetlen olcsón, már 10 ezer forintnak megfelelő összegért hozzá lehet jutni. Ők ráadásul már Amerikában is megjelentek: Quattro 4G nevű alsó középkategóriás, 4 colos képernyőjű, 4G-s (LTE) hálózatokat is támogató telefonjukat csupán 149 dollárért adják.

A HELYI GOOGLE ajánlata
A Baidu, a legnagyobb kínai keresőoldal is beszállt a mobilpiacra, ezerjüanos, azaz 35 ezer forintos Changhong H5018 készüléke egy módosított Android operációs rendszert futtat. Ezt saját, felhőalapú szolgáltatásaikkal töltötték meg, 100 GB online tárhelyet biztosítva így a felhasználóknak. Olyan extra is található rajta, mint a kézzel írt kínai írásjelek felismerése. Ami a nyugati társaságoknak igazán különlegessé teszi a kínai mobilpiacot, hogy mindössze három szolgáltatón keresztül elérhető nem kevesebb mint egymilliárd ember. Egy-egy hardver bevezetése vagy egy-egy applikáció kifejlesztése így sokkal gyorsabban megtérülhet az óriási piacon.
Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Ötvenmilliárd feletti tőke a startupoknak

Az új ciklus első Európai Uniós forrásból finanszírozott kockázati tőkebefektetése a debreceni Insimu Patient volt, amely tőkét kapott a Hiventurestől.

Budapesti konferenciával indul a FabLaBNet

Az Európai Unió által támogatott új projekt, a FabLabNet március 28-án indul a partnerek által közösen, 3D-nyomtatott alkatrészekből épült rakéta jelképes kilövésével..

Kaposváron oktatják a jövő startup vállalkozóit

Európában is egyedülálló digitális oktatási platformmal és a diploma mellett akár befektetési lehetőségekkel is várja a Kaposvári Egyetem 2017-ben hallgatóit.

Másfél milliárd 6 erős nagyprojektre

A Bay Zoltán Kft. másfél milliárd forintnyi magas hozzáadott értékű kutatási, fejlesztési és innovációs projektek fejlesztését kezdi meg.

top200