brusszel


Hévíz kínai testvérkerületet választott

Figyelő Online
2012.10.30  13:24   
mail
nyomtatás
Testvérvárosi megállapodást kötött Hévíz önkormányzata az ötmilliós kínai Kujlin város Hi-Tech Zone elnevezésű központi kerületével.
Papp Gábor (Fidesz-KDNP), Hévíz polgármestere elmondta: Kujlin Kína legjelentősebb idegenforgalmi célpontja, amely természeti értékeinek köszönhetően évente mintegy 20 millió bel- és külföldi turistát lát vendégül. Az elmúlt hetekben turisztikai vásárt rendeztek a városban, amelyen Hévíz és Budapest mutatkozhatott be. Ennek keretében kötötték meg a testvérvárosi szerződést, amely főként turisztikai, környezet- és természetvédelmi együttműködésről szól. A polgármester elmondta: a fürdővárost eddig már mintegy 100 kínai delegáció kereste fel, és Shanghaj Xuhui kerületével is előkészületben van együttműködési megállapodás.

Kepli József János (Fidesz-KDNP) alpolgármester az Aquaprofit Zrt. közvetítésével megismert új partnerüket bemutatva arról beszélt, hogy a 2 millió lakosú, Hi-Tech Zone nevű kerületet hatalmas ipari és egyéb beruházások jellemzik, jelentős állami és intézményi befektetések révén óriási léptékben fejlődik. A polgármester elmondta: az ipari, befektetői együttműködést is szorgalmazzák, hamarosan elkészül például egy ajánlat, amely a zalai fejlesztési, befektetési lehetőségeket, többek között a sármelléki repülőteret mutatja be.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.