brusszel


Honnan lesz pénzük a Volán-társaságoknak?

Figyelő Online - Váczi István
2012.10.31  06:26   
mail
nyomtatás
Hamarosan hivatalossá válik a Volán társaságok új szerkezete, és a vezetői változások is körvonalazódnak, ám a szektor finanszírozása ettől függetlenül továbbra is lyukas.


Az egyszerűsítés jegyében sikerült 30 Volánt csinálni a 24-ből – értelmezte kissé szarkasztikusan egy iparági bennfentes lapunk számára a buszos személyszállítás oroszlánrészét végző társaságok átszervezését. Az előzmények röviden: a tavaly összesen 142 milliárd forint árbevételt és 450 milliós veszteséget termelő, a települések között 510,7 millió utast fuvarozó társaságokat a kormány a megalakulását követően a MÁV-val közös holdingba akarta tömöríteni. Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter távozása után megváltozott a koncepció, a regionális átszervezés került terítékre. Ennek jegyében hét vállalat jön létre (az egyelőre munkanéven futó cégeket lásd a térképen), ám még a jelenlegi 24 társaság is megmarad, igaz, régiónként közös vezérigazgató irányítása alatt. A jogi összeolvadás határideje 2014 vége.

A legnagyobb cég, a Volánbusz Zrt. önálló marad, a többi társaságot úgy tömörítik, ahogyan azt lapunk júniusban megírt(Tekerik a Volánt – Figyelő, 2012/23. szám), noha a térképre pillantva néhány furcsaság rögtön feltűnik. Például a Veszprém megye délkeleti részét ellátó Balaton Volánt a vonzáskörzetek miatt sokkal logikusabb lett volna a közép-dunántúli régiós céghez sorolni, mint az amúgy is nagy nyugatihoz.

A leendő vezetők között viszont van, akinek a személye változott a nyár eleji állapothoz képest. A Nyugati Volán vezetése a Zala helyett a Vasi Volánhoz kerül, ennek megfelelően az utóbbit irányító Papp László lesz a régiós vezér. Az Északi Volánnál az Indóház Online értesülése szerint a Hatvani Volánt vezető Uti Csaba a befutó. A dél-dunántúli cég élére a Kapos Volán adja az új főnököt, Gál Zoltán lemondása után már Bebics János személyében. További jelöltek: Sárközi György (Borsod Volán – Keleti Volán), Szarvas Péter (Békés Volán – Alföld Volán), Németh István (Vértes Volán – Közép-dunántúli Volán). A Volánbuszt továbbra is Simon Gábor vezeti. A hoppon maradtakkal egyébként kurtán-furcsán közölték a tényeket, úgy tudjuk, közülük többen is nyugdíjba vonulnak, nem kérnek új pozíciót.

Ha a Volán-dolgozók nem is, a még talpon lévő hazai buszgyártók munkásai már nagyon várják a regionális cégek létrejöttét, mert addig a kormány leállította a járműbeszerzést. Ha a folyamat elhúzódik, már nem lesz magyar gyártó, akitől rendelni lehetne, és a Rába helyzetbe hozását a hazai konkurencia eltüntetésével kezdi a kabinet. Új járművekre szükségük is lenne a Volánoknak, hiszen a beszerzési stop nyomán buszparkjuk rohamosan öregszik, bár még nincs olyan kétségbeejtő helyzetben, mint a BKV flottája. Valamivel a finanszírozási helyzetük is jobb, de csak egy árnyalattal, a kvázi hivatalos iránymutatás szerint ezt az évet folyószámlahitelekkel kell túlélniük. Pénzügyeiken a két legnagyobb lyukat a helyi, városokon belüli közlekedés – az önkormányzatok nemfizetése tavaly 13 milliárdos hiányt okozott –, illetve a kedvezmények egy részének fedezetlensége üti.

Az előbbi miatt kenyértörésre is sor került Székesfehérvár és az Alba Volán között, a konfliktust csak kormányzati beavatkozással sikerült elsimítani. A város 1,7 milliárdos adósságának felét lenyelte a közlekedési cég, a másik felét pedig fokozatosan törleszti a megyeszékhely, amely az éves támogatás megduplázására tett ígéretet. Kérdés, mi lesz akkor, ha ezt nem tudja tartani. A kedvezményrendszer átalakítását is régóta ígéri a kormány, ám ahogy közelednek a választások, egyre valószínűtlenebb az olyan változás, amely jelentős csoportok érdeksérelmével jár. A Volánok terheit a régiós átszervezés is csak akkor csökkenti, ha nő a hatékonyság, ez nem feltétlenül függ össze a cégmérettel. Pedig hiába nem akar róla hallani a kabinet, a halasztott piacnyitásig is már csak jó három év van hátra, addig versenyképessé kellene tenni a Volánokat. Ha ez elmarad, már most sincs értelme hitelt adni számukra az új buszok megvásárlásához.
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Kiegyezés a székely–holland sörháborúban

Magyar politikai siker is a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken kiegyezése - állítják kormányzati informátoraink.

Bajban a taxisok réme

Lemondott az Uber elnöke, Jeff Jones, miután a cég háza táján egymást érték a botrányok.

Alternatív valóságok

Igencsak eltérő a NOB és a helyiek véleménye 
a tavalyi ötkarikás játékok hagyatékáról, de a rengeteg gond mellett van azért néhány sikersztori is.

Jönnek az automata áruházak

Egyre több, főként a fizikai világban aktív nagyáruház vezeti be a legkülönfélébb online és elektronikus eladásösztönző praktikákat.

top200