brusszel


A közszféra csökkentésében benne van a kormány

Figyelő Online
2012.10.30  17:19   
mail
nyomtatás
A közszféra méretének csökkentésében és az adóbeszedés hatékonyságának növelésében például egyetért tárgyalópartnereivel a magyar kormány, a nyugdíjak, valamint a munkavállalói jövedelmek csökkentését azonban továbbra sem támogatja - válaszolta korábbi közléseinek megfelelően az IMF/EU-tárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter egy képviselői kérdésre.
A Veres János szocialista országgyűlési képviselő által feltett, a kormánynak a Nemzetközi Valutaalap (IMF), illetve az Európai Bizottság számára megküldött alternatív tárgyalási javaslata tartalmára vonatkozó írásbeli választ igénylő kérdésre válaszolt Varga Mihály az Országgyűlés honlapján kedden közzétett dokumentum szerint. Veres János október 4-i keltezésű levelében azt kérdezte a magyar tárgyalódelegáció vezetőjétől, hogy "Mi áll az IMF-nek elküldött levélben?". A képviselő egyben arra kérte Varga Mihályt, hogy a válaszához csatolja az elküldött levél másolatát.

Varga Mihály október 28-i keltezésű írásbeli válaszában emlékeztet a hiteltárgyalások első, júliusi szakaszára, ahol döntően "az aktuális makrogazdasági környezet, a költségvetési hiány, a fenntartható adósságkezelés, a munkaerő-piaci szabályozás és a versenyképesség témakörét érintették". A tárca nélküli miniszter szerint az egyeztetések lezárultával az IMF előzetes véleményt hagyott a kormány részére, amelyben kitért azon területekre, ahol a gazdaságpolitikai intézkedések módosítása, illetve mélyebb kifejtése szükséges. "Ilyen javaslat volt többek között a tranzakciós illeték Magyar Nemzeti Bank műveleteire való kiterjesztésének visszavonása, az adóbeszedés hatékonyságának növelése, az egykulcsos adórendszer felülvizsgálata, az állam méretének további csökkentése, a szociális támogatási rendszer célzottabbá tétele, a bankadó eltörlése, a közösségi közlekedés állami támogatásának felülvizsgálata és a helyi önkormányzatok kiadásainak mérséklése" - írja.

Varga Mihály közlése szerint a kormány ezen javaslatokat megvizsgálta és a hivatalos válaszlevelét szeptember 19-én megküldte mind az IMF-nek, mind az Európai Bizottságnak. Ebben a magyar tárgyalófél kijelölte azokat a pontokat, amelyek mentén úgy gondolja, hogy a tárgyalások folytatására lehetőség van. A tárgyalófelek egyetértenek a közszféra méretének további csökkentésében, a fordított áfával adózó termékkőr bővítésében, az adóbeszedés hatékonyságának javításában, illetve a nyugdíjjárulék-plafon feloldásában. Hangsúlyozza: a levélben a magyar kormány rögzítette ugyanakkor, hogy a nyugdíjak, valamint a munkavállalói jövedelmek csökkentését továbbra sem támogatja. A válaszlevél részét képezték a magyar gazdaság eddigi pályáját, egyensúlyi mutatóit bemutató táblázatok is. Emellett a nemzetközi partnerek részletes tájékoztatást kaptak arról, hogy milyen egyenlegjavító intézkedések történtek az elmúlt években Magyarországon.
MTI
mail
nyomtatás
címkék: GazdaságIMFEU

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.