brusszel


Matolcsy válaszolt: 2013-ban beindulnak a beruházások

Figyelő Online
2012.10.31  12:35   
mail
nyomtatás
Jövőre több nagy, korábban támogatásban részesített beruházás megvalósítása indul el Magyarországon, és jelentősen nő az állami beruházások mértéke is - válaszolta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter Kiss Péter (MSZP) jövő évi beruházásokat firtató kérdésére.
A Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) által kezelt befektetési portfóliók összértéke az idei harmadik negyedéves adatok szerint 1722 millió euró működő tőkét eredményezhet a nemzetgazdaság számára sikeres megvalósulás esetén. A közvetlen külföldi tőkeberuházások következtében létrejövő új munkahelyek száma pedig elérheti a 17 235-öt pozitív döntések esetén - hangsúlyozza a parlament honlapján elérhető írásbeli válaszában Matolcsy György.A  nemzetgazdasági miniszter a 2013-ban megvalósuló beruházások között említi a Robert Bosch, a Haribo, a Rába, a Valeo, a FAG, a Maxon Motor, a ZF Hungária Kft., a Grundfos és a Delphi vállalatok projektjeit. Hozzáfűzi: a külföldi befektetők érdeklődése Magyarország iránt folyamatosan nő, ezt mutatja egyrészt a folyamatban lévő projektek növekvő száma, másrészt a már bejelentett fejlesztések, átadott beruházások.

A nemzetgazdasági miniszter kitér arra is, hogy az idén a befektetők elsősorban a járműipari beruházási lehetőségek iránt érdeklődnek. Ezen megkeresések olyan kanadai, egyesült államokbeli, német és francia nagyvállalatoktól származnak, amelyek az iparágban jelentős potenciállal bírnak. A szolgáltató szektorba érkező külföldi működő tőke forrása elsősorban az Amerikai Egyesült Államokból és a nyugat-európai országokból érkezik - fűzi hozzá Matolcsy György.

Az állami beruházásokat illetően a tárcavezető kifejti: az európai uniós forrásoknak központi szerepük van abban, hogy várhatóan jelentősen nő 2013-ban az állami beruházások mértéke. A korábbi évekhez hasonlóan a forrásokat infrastrukturális beruházásokra fordítják majd, illetve komoly szerephez jut a mezőgazdasági szektor is. A Gazdaságfejlesztési Operatív Program (GOP) esetében 2012-ben több mint kétszer annyi, 429,4 milliárd forint értékű projekt nyert támogatást, mint 2011 azonos időszakában (212,5 milliárd forint). Ezzel összhangban a 250 millió forint fölötti támogatást elnyert gazdaságfejlesztési projektek száma is közel kétszeresére nőtt - emeli ki Matolcsy György.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.