brusszel


Előzetes megegyezés a debreceni 2-es villamos ügyében

Figyelő Online
2012.10.31  19:47   
mail
nyomtatás
Előzetes megegyezés született az önkormányzat és a kivitelező ATK konzorcium között a 2-es villamospálya építése ügyében - jelentette be Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere.
A kivitelező konzorciummal folytatott - illetve a konzorciumi tagok között is folyó - vita után megegyeztek a beruházási szerződés módosításában, és ha ezt jóváhagyja a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) közbeszerzési felügyeleti főosztálya(kff), elkészül a 2-es villamospálya Debrecenben, mire az első villamoskocsi megérkezik, azaz jövő év március 18-ra - közölte a polgármester. Részleteket ugyan csak a megállapodás-tervezet kff általi elfogadása, majd aláírása után közölnek, Kósa Lajos annyit elárult: alacsonyabb összegben állapodtak meg, mint amennyit a korábbi vitában a döntnök előterjesztett, rögzítették a pótmunkákat, s garanciákat kértek arra, hogy az alvállalkozókat kifizessék.

A 2-es villamos pályaépítése már hónapok óta áll amiatt, hogy az alvállalkozók, mivel nem kapták meg a pénzüket, levonultak az építkezésről. A konzorciumot vezető Arcadom Zrt. két konzorciumi partnerével is vitában állt, ami szintén késleltette a kivitelezést. Kósa Lajos szerint most minden akadály elhárult az elől, hogy a szerződést módosítsák, és folytatódjon a pályaépítési munka.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.