brusszel


Ismét lehet 60 évesen nyugdíjba menni Franciaországban

Figyelő Online
2012.11.01  14:50   
mail
nyomtatás
Ismét lehetővé vált 60 éves korban nyugdíjba vonulni Franciaországban, miután csütörtökön életbe lépett az a rendelet, amelynek értelmében a 18-19 éves korukban munkába álltaknak nem kell megvárniuk, hogy elérjék a 62 éves hivatalos nyugdíjkorhatárt.
Nicolas Sarkozy előző államfő nyugdíjreformjának egyik legfőbb intézkedése volt a nyugdíjkorhatár megemelése 60-ról 62 évre. A szakszervezetek követelésére a májusban elnökké választott szocialista Francois Hollande egyik első intézkedése volt a 2010-ben elfogadott törvény részleges módosítása. Ennek értelmében azok a munkavállalók, akik 18 vagy 19 évesen kezdtek dolgozni és legalább 41 éve fizetik a nyugdíjjárulékot, már 60 évesen kérhetik nyugdíjaztatásukat.

Többségük 9-24 hónappal korábban abbahagyhatja a munkát annál, mint amit a Sarkozy-féle nyugdíjreform írt elő. A július 3-án kihirdetett kormányrendelet november 1-jén lépett életbe. A kormányzat szerint az intézkedés értelmében csütörtöktől 28 ezren lettek nyugdíjasok, jövőre pedig 110 ezer ember vonulhat 60 évesen nyugdíjba, ami 1,1 milliárd euróba kerül az államnak. Ezt az összeget a kormány a munkáltatói és a munkavállalói járulékok kisebb emeléséből fedezi. A nyugdíjfolyósító intézet számítása szerint 2017-ben várhatóan 690 ezren kérik nyugdíjazásukat, ebből 182 ezren tehetik meg 60 évesen, akkor az intézkedés 3 milliárd euróba kerülhet majd.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.