brusszel


Adósságcsapdában a német önkormányzatok harmada

Figyelő Online
2012.11.01  19:38   
mail
nyomtatás
Gyors ütemben növekedik a németországi települések adóssága, és az önkormányzatok harmada attól tart, hogy külső segítség nélkül nem tudja törleszteni tartozását.
Az Ernst & Young nemzetközi tanácsadó cég csütörtökön ismertetett felmérése szerint a gazdasági fellendülés csak átmenetileg javítja a német települések anyagi helyzetét. Az idén átlagosan 2,2 százalékkal nőnek az önkormányzati bevételek az egy évvel korábbihoz képest, jövőre viszont 0,9 százalékkal csökkennek. A kiadások azonban az idén és jövőre is nőnek, mindenekelőtt a szociális támogatásokra kell több pénzt fordítani. Csaknem minden második önkormányzatnál arra számítanak, hogy az adósságállomány növekedik a következő években, és csupán 38 százalék számít az adósságteher mérséklődésére.

Az önkormányzatok ötödénél a tartozás meghaladja az idei teljes bevételt, és minden harmadik település vezetése attól tart, hogy önállóan nem tudják kigazdálkodni a törlesztőrészleteket. A fellendülés - amelynek révén az állam adóbevétele az idén először várhatóan meghaladja a 600 milliárd eurós határt - a települések szintjén a folyó költségvetés helyzetét sem javítja: a felmérés szerint az idén meghaladja az 50 százalékot azoknak az önkormányzatoknak az aránya, amelyek hiánnyal zárják a költségvetési évet.

A nehézségekre az esetek többségében megszorításokkal reagálnak. A települések 81 százalékánál jövőre emelik a helyi adókat, köztük az ingatlanadót, és 41 százalékánál csökkentik a kiadásokat, például kevesebbet költenek közvilágításra, idősgondozásra vagy a bölcsődei, óvodai hálózat fenntartására. Az Ernst & Young felmérését a 20 ezer főnél nagyobb lakosságú települések körében végzeték, a vizsgálatban összesen 300 önkormányzat vett részt.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.